HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Rétvári: Magyarország érdeke a viták lezárása Brüsszellel

t: 1590

Rétvári: Magyarország érdeke a viták lezárása Brüsszellel

Döntött a kormány arról, hogy az Európai Bizottság jelzései alapján javaslatot tesz az alkotmány módosítására. A kormányszóvivő jelentette be, hogy ennek nyomán kikerülhet az alaptörvényből a bírósági döntések miatti adókivetésnek, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: nem lenne szükséges az Európai Bizottság által kért ötödik alkotmánymódosítás.

Ennek ellenére lehet, hogy újra módosul az alaptörvény, mert a kormánynak mindig a nemzet „összérdekét kell figyelembe vennie”, ez pedig középtávon az, hogy lezárjuk a vitákat Brüsszellel – jelentette ki az M1 Az Este című műsorában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Rétvári Bence hozzátette: meg vannak ugyanakkor győződve arról, hogy a korábban hozott döntések helyesek voltak.

Az Európai Bizottság szóvivője a vitás pontok között említette a politikai hirdetésekre vonatkozó elképzeléseket. Rétvári Bence erre reagálva kifejtette: az esélyegyenlőség elve megvalósul, a javaslat célja a kampányköltségek leszorítása volt azzal, hogy a pártok ingyen, egyenlő arányban jelenhetnek meg a közmédiában. Elejét akartuk venni a kereskedelmi médiában tapasztalt 100 milliós, milliárdos hirdetési versenynek, hogy ne a pénz döntse el, mennyire mutatkozhatnak be egyes pártok a választóknak - közölte. Az unió 11 tagországában van hasonló szabályozás, úgy gondoltuk, nálunk is igazságos lesz – jelentette ki.

A bizottság javaslatára a bíróságokat érintő ügyáthelyezés is kikerülhet az alaptörvényből. Az államtitkár kiemelte: a most csatlakozó Horvátország esetében az uniós szerv rendben találta ezt a gyakorlatot, és Hollandia esetében sem emeltek kifogást, a kettősmérce továbbra is fennáll – hangsúlyozta. Mint elmondta, az intézkedést azért tartották szükségesnek, mert a közvéleményt és a kormányt is felháborította például az ároktői banda esete, hogy a vádlottak négy év előzetes letartóztatás után visszakerültek házi őrizetbe, mert nem született meg az elsőfokú ítélet.

Jó megoldásnak tűnt ilyen esetekre az ügyek áthelyezése, az unió azonban megakadályozta ezt – közölte, megjegyezve: emiatt közös javaslatcsomagot dolgozott ki a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a legfőbb ügyész, az Országos Bírósági Hivatal és a rendőrség. A megalkotott 3-4 intézkedés válthat ki az ügyáthelyezéshez hasonló hatást, a különbség annyi, hogy utóbbi semmibe sem került volna az adófizetőknek, előbbi költsége azonban öt év alatt mintegy 6 milliárd forint lesz.

Pénteken ülésezett a Velencei Bizottság is, amelyen részt vett Martonyi János külügyminiszter. Kijelentette: a magyar kormány komolyan veszi az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó testületének véleményét. Hozzátette ugyanakkor: a bizottság szakvéleményének semleges jogi megfontolásokon kell alapulnia, de úgy tűnik, ebben az esetben politikai megfontolások is érvényesülnek benne, ezért nem ért egyet a kormány több megállapítással. Rétvári Bence ezzel kapcsolatban megjegyezte: a Velencei Bizottság kiváló alkotmányjogászokból áll, amelynek nem lenne szabad politikailag elfogult nyilatkozatokat tenni, és nagymértékben megismételni a magyar ellenzéki pártok véleményét, miközben nincsenek tekintettel a kormánypártok érvelésére.

hirado

2013.06.15. 13:27

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek