
Az OMSZ honlapján azt írja: délnyugat felől egyre többfelé várható havazás. Vasárnap estig a Dunántúl délnyugati részén (főként Zala megyében és környezetében) 10 cm-t is meghaladhatja a lehulló friss hó mennyisége. Hétfőn a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben folytatódik a havazás (keletebbre gyengébb intenzitás valószínű). Hétfő késő estig a hóréteg vastagsága ezeken a helyeken várhatóan meghaladja a 20 cm-t, de az Alpokalján és a Kisalföld nyugati részén elérheti a 30-40 cm-t is.
Nógrád, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú, az ország többi részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Vasárnap estétől hétfő hajnalig az enyhülés hatására a déli megyékben, majd napközben a nyugati és az északi országrész kivételével több helyen is kialakulhat átmeneti gyengébb ónos eső.
Az élénk, helyenként erős keleti, délkeleti szél hétfő hajnaltól főként a közép-dunántúli régióban hóátfúvásokat okozhat.
OKF: lassú haladásra, torlódásra kell felkészülni
Hajdu Márton, az OKF helyettes szóvivője vasárnap az MTI-nek kifejtette: a legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján vasárnap elsősorban a Dunántúl délnyugati részén, illetve estétől a Dunántúl többi részén is intenzív havazásra lehet számítani. A lehullott hóréteg több helyen a 10 centimétert is meghaladhatja. Ezért ezeken a területeken lassabban lehet majd csak közlekedni, de a közútkezelők folyamatosan takarítják majd az utakat. Az előrejelzések szerint az éjszaka folyamán gyenge ónos esőre is számítani lehet, ami a gyalogosokra nézve is veszélyes emelte ki a helyettes szóvivő.
Hétfő reggel a munkába indulásnál a forgalom fokozódására is számítani kell, ezért a katasztrófavédelem azt kéri, hogy az érintett területeken mindenki fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjen.A katasztrófavédelem és többi készenléti szervezet, valamint különböző karitatív, illetve civil szervezetek is készen állnak arra, hogy baj esetén azonnal tudjanak segíteni jelezte Hajdu Márton.
hirado
2013.01.13. 20:40