HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Elkapták a béri gyilkosság gyanúsítottjait

t: 1239

Elkapták a béri gyilkosság gyanúsítottjait

Egy helybeli férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy idős férfit decemberben, a Nógrád megyei Béren. A 21 éves fiatalember, illetve hasonló korú nőismerőse, akit azzal gyanúsítanak, hogy közreműködött a bűncselekmény elkövetésében, fennakadtak a hazugságvizsgálaton és bevallották, hogy közük van a gyilkossághoz - közölte a főkapitányság sajtószóvivője.

A településen folytatott adatgyűjtés során került gyanúba a két fiatal, akik végül bevallották tettüket. Mint elmondták: azért keresték fel a férfit hogy kirabolják, majd a nyomok eltűntetése érdekében gyújtották fel a házat.

A rendőrség előre kitervelt, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a nő esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el - közölte Kaszás Ottó.

December 14-én Bérre, egy égő házhoz riasztották a tűzoltókat, akik a lángoló épület mellett egy férfi holttestet találtak. A vizsgálat megállapította, hogy a 76 éves férfit, a ház tulajdonosát brutális kegyetlenséggel meggyilkolták, megverték, majd több késszúrással végeztek vele. A nyomozók a helyszínen, a közeli kútban megtalálták a bűncselekménynél használt kést.

hirado

2006.01.17. 11:21

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek