
Sokak szerint "korán indult el" Bajnai Gordon tavaly október 23-án, azóta van ugyanis napirenden az ellenzéki erők összefogásának kérdése – mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője azzal kapcsolatban, hogy az Együtt 2014 és az LMP sem ment a keddi, az MSZP által meghirdetett gazdaságpolitikai egyeztetésre.
Az elemző rámutatott: Bajnai tavalyi beszéde ugyan népszerű volt, a politikus támogatottsága viszont folyamatosan csökken azóta, szemben az MSZP stabil bázisával. A szocialisták épp azért „húzzák az időt”, hogy később számukra kedvezőbb feltételekkel tudjanak megállapodni - véli Mráz Ágoston Sámuel.
Az ellenzéki erők különbözőségéről szólva az elemző kijelentette: az MSZP retorikája jelentősen eltér a Bajnai Gordon által felvállalt értékektől, ráadásul a szocialisták számára a 2010 előtti politika tehertételt jelent. A jövőre nézve kérdés az is, mennyire lesz eredményes a magyar kormány politikája, hiszen ha például a rezsicsökkentés miatt népszerűvé válik a Fidesz gazdasági modellje, akkor az MSZP-nek teljesen más politikát kell meghirdetnie.
Juhász Attila, a Political Capital elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyfordulós rendszer kényszeríthetné ki az ellenzéki pártok összefogását, számukra azonban az is fontos szempont, hogy saját választóikkal elfogadtassák: esetleg másokkal együtt kell indulni a választásokon. Mindennek ellentmond, hogy az összefogáson belül az egyes ellenzéki erők domináns pozícióba szeretnének kerülni - jegyezte meg.
Juhász Attila szerint jelenleg korai lenne nagyon konkrét szakpolitikai programokat hirdetni, a választókat ugyanis a politikai üzenetek érdekelik. A bizonytalan szavazók szempontjából pedig kockázatos, ha „túlzottan befelé fordul az ellenzéki vita”, ez belső osztozkodásnak tűnhet. A szakpolitikai programok meghirdetése azért sem időszerű, mert teljesen bizonytalan, milyen lesz a gazdasági helyzet 2014 közepén – tette hozzá a Political Capital elemzője.
hirado
2013.01.11. 10:58