HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Farkas Flórián: 2013 a romapolitika sikeréve lesz

t: 129

Farkas Flórián: 2013 a romapolitika sikeréve lesz

int arról aaz Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke beszámolt, a tárcákkal egyeztetett kész programjaik vannak, és rövid időn belül megalakulnak a foglalkoztatási szövetkezetek, ami áttörést jelent a foglalkoztatásban. Ezen keresztül több tízezer romának tudnak munkát adni, továbbá segítik a roma fiatalok vállalkozóvá válását. Bővíteni szeretnék a romaönkormányzat által fenntartott iskolák számát, és folytatnák a már eddig is sikeres romarendőr-programot - tette hozzá a fideszes politikus.

Farkas Flórián Kaposváron, a somogyi megyenaphoz kapcsolódó egyhetes rendezvénysorozat esélyegyenlőségi konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón köszönetet mondott az egyházaknak a cigányság érdekében végzett munkájukért, egyebek mellett az új kezdeményezésként elindult, a roma fiatalok felzárkóztatását segítő felsőoktatási szakkollégiumok működtetéséért, amelyek szervezését a kormány a történelmi egyházakra bízta.

Gelencsér Attila (Fidesz), a somogyi közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő kiemelte: a megyenap eseménysorozatának keretében hagyományosan minden évben megrendezik a kisebbségek esélyeiről, lehetőségeiről szóló konferenciát. "Különösen fontos ez nekünk, somogyiaknak" - mondta a közgyűlés elnöke, magyarázatként hozzátéve: "megyénkben 50-55 ezer fősre tehető a cigány populáció, akiknek gondjait megoldani elhallgatással nem lehet".

Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke a katolikus egyház és a cigányság kapcsolatáról szólva kiemelte: ötszáz éve foglalkoznak a cigányság integrálásának elősegítésével.

"Oktatás, munkahelyteremtés és szív" - fogalmazta meg a katolikus egyház romákat segítő tevékenységének fő pontjait a segédpüspök, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a jelenlegi helyzetből - amikor a romák több mint 80 százaléka munkanélküli - tanulással lehet kitörni. Hozzátette: ebben segítenek a tanodák, az egyházi iskolák, a szakkollégiumok, amelyek nevelési tervében szerepel a magyar-cigány identitás erősítése is, hiszen ahhoz, hogy a fiatalok leküzdjék a nehézségeket, ismerniük kell a gyökereiket, a múltjukat.

Az esélyteremtési konferencián Székely János segédpüspöknek a roma pasztorációs programban nyújtott kiemelkedő munkájáért a Somogy Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház a megyei önkormányzattal közösen Esélyteremtési díjat adományozott.

hirado

2013.01.11. 10:51

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek