
Kínai karrierközpont indítását tervezi a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium az első félévben a magyar fővárosban – erősítette meg a Kossuth Rádióban Feledy Botond, a szakkollégium igazgatója. Mint mondta, a karrierközpont elképzeléseik szerint segítené a diplomás pályakezdők munkaerő-közvetítését a Magyarországon tevékenykedő kínai cégekhez. Már tárgyalnak az érintett nagy kínai vállalatokkal, amelyek érdeklődést mutatnak a kezdeményezés iránt.
Közölte: a szakkollégium a tervek szerint felkészítené az érdeklődőket a speciális munkakultúrára és a különleges idegennyelvi környezetre, segítené az egyetemistákat és főiskolásokat abban, hogy a Magyarországon és a régióban letelepedett kínai cégeknél megszerezzék szakmai gyakorlatukat.
A belépőszinthez elég lehet az angolnyelvtudás is, de rengeteg előnnyel járhat a kínai nyelvismeret akár alapfokon is – folytatta Feledy Botond, aki beszélt arról is: sok a tévhit Kínával, az ottani munkaerőpiaccal kapcsolatban, ami akár el is riaszthathatná a hallgatókat, ezért ezek tisztázásában is szerepet vállalna a karrierközpont.
Forrai Tamás, a jezsuiták magyarországi tartományfőnöke szerdai tájékoztatóján hangsúlyozta: az elmúlt 20 évben a semmiből épült újra a jezsuita misszió, a későbbiekben pedig a szomszédos jezsuita provinciákkal, valamint a többi katolikus szerzetesrenddel szorosabban szeretnének együttműködni. Beszámolt arról, hogy az iskolafenntartó szerzetesrendek között "erős együttgondolkodás" alakult ki, főleg, miután 20 százalékkal nőtt az elmúlt néhány évben a katolikus iskolák száma. Véleménye szerint ennek megfelelően a katolikus közoktatási rendszer gyors integrációjáért "sokat kell tenni".
hirado
2013.01.10. 10:42