
Újabb rekordot állított fel a munkanélküliség az eurózónában, már majdnem 12 százalékos az állástalanok aránya. Ennél is rosszabb a helyzet a fiatalok között, itt már szinte minden negyedik ember munkanélküli. Az unióban jelenleg több mint 26 millió állástalan van.
Érdemi gazdasági növekedés nélkül nincs foglakoztatás bővülés - ez nem csak az unió, hanem Magyarország egyik legnagyobb problémája is. A kormány erre az évre egy százalékos növekedéssel számol, ami ez alapján azt jelentheti, hogy itthon idén nem változik a munkanélküliség szintje.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Az Estében közölte: „tudjuk nagyon jól, hogy gazdasági növekedés nélkül tartós foglalkoztatás-bővülést elérni szinte lehetetlen” – mondta. Az adatok lesújtóak - tette hozzá.
Az államtitkár ugyanakkor közölte, hogy Magyarországon a foglalkoztatás az elmúlt 2,5 évben növekedett, s ezt kevés uniós tagállam tudja elmondani magáról. „Ilyen háttérkörülmények között azt gondolom, hogy amit sikerült az elmúlt 2,5 évben elérni az egy nagyon fontos eredmény” – nyilatkozta.
A magyar kormány számára a 2013-as év legfontosabb kihívása, és feladata, hogy hogy a gazdasági növekedést be tudjuk indítani – közölte Czomba Sándor. „Kis ország vagyunk mi, mégis hatalmas különbségek vannak a keleti és nyugati régiók között” – mondta a foglalkoztatás terén megmutatkozó óriási egyenlőtlenségekkel összefüggésben. „Ezzel a teherrel - amit 22 éve cipelünk - sikeresek soha nem lehetünk” – tett hozzá.
Arra az újságírói kérdésre, hogy ha nő a foglalkoztatottság, akkor a munkanélküliség miért nem csökken, Czomba közölte: Magyarországon hosszú évek óta az mutatkozik, hogy egyszerre nő a foglalkoztatottság és a munkanélküliség, ezért is fontos azt látni, hogy önmagában a munkanélküliségi adat nem biztos, hogy meghatározó jelentőségű – mondta.
Hozzátette: a kettő együtt csak akkor tud működni, ha a gazdasági aktivitása is változik, nő egy-egy adott országnak. Ez nem baj, gond akkor van, ha ezek a folyamatok kioltják egymást – mondta az államtitkár.
hirado
2013.01.10. 10:41