
A kormányfő korábban azt mondta, egyedi engedéllyel maradhatnak a közszférában azok, akiknek a szakmájában utánpótlásgondok vannak. Az ügyben az LMP nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz.
Változatlan Orbán Viktor kormányfő álláspontja a kötelező nyugdíjazás ügyében - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap az LMP-s Szilágyi László nyílt levelére reagálva. A miniszterelnök korábban azt mondta, egyedi engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában utánpótlásgondok vannak.
Az ellenzéki politikus a közszférában, azon belül az egészségügyi ágazatban alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő kormányhatározat ellen tiltakozva fordult Orbán Viktorhoz. Levelében azt írta, a nyugdíjas korú közalkalmazottak kényszernyugdíjazásával kapcsolatos határozat súlyos károkat okoz az egészségügyi ellátás terén, és szerinte "ez lesz a kegyelemdöfés a közfinanszírozott egészségügynek". Utalt az egészségügy létszámgondjaira, és annak kapcsán, hogy egyéni elbírálás alapján a kormány döntést hozhat a kérelmezők továbbfoglalkoztatásáról, kérdésesnek nevezte, vajon milyen objektív szempontok alapján bírálja majd el a kabinet az egyedi kérelmeket.
A miniszterelnök sajtófőnöke ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, továbbra is az Idősügyi Tanács december 18-i ülésén tett kormányfői nyilatkozat az irányadó az ügyben. Orbán Viktor akkor azt mondta, hogy egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük, mert "így fair" - fogalmazott akkor a kormányfő.
Az érintett kormányhatározat a múlt évi utolsó Magyar Közlönyben jelent meg, e szerint a kabinet január 31-i határidővel kérte fel a tárcavezetőket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy intézkedjenek azok munkaviszonyának megszüntetéséről, akik a hozzájuk tartozó költségvetési szervekkel közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban állnak, és betöltötték a rájuk irányadó nyugdíjkorhatárt, továbbá megszerezték az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt.
A határozat azt is rögzíti, hogy ha a foglalkoztató különösen fontos érdeke vagy a költségvetési szerv alaptevékenysége indokolja, a munkáltatói jogok gyakorlója - a kormány véleményének kikérését követően - dönthet más közalkalmazott, illetve kormánytisztviselő vagy kormányzati ügykezelő továbbfoglalkoztatásáról is. Számos szakmai szervezet aggódik a kötelező nyugdíjazással kapcsolatban. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a jövő hét elején fogadja az ágazati szervezeteket, hogy erről tárgyaljanak.
hirado
2013.01.06. 14:47