
Az emberierőforrás-miniszter vasárnap megerősítette, hogy megszüntetik a keretszámrendszert és hétfőre újra tárgyalni hívta a HÖOK vezetőit. A diákszervezet közölte, hogy csak kedden egyeztetnének. Közben a Fidesz üdvözölte a kormány javaslatát, az MSZP rögtönzésről, az LMP "kódolt üzenetről" beszél.
A kormány a tanulmányi költségek teljes állami fedezetéért azt várja el a felsőoktatásba bekerülő hallgatóktól, hogy szerezzenek diplomát, és nyilvánítsák ki szándékukat, hogy Magyarországon akarnak dolgozni - közölte Balog Zoltán. A tárcavezető a vasárnapi kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a kormány "semmifajta tandíj bevezetésére nem hajlandó, nem készül" és nem is látja azt szükségesnek.
Megerősítette, hogy megszüntetik a keretszámrendszert, így a minőségi követelményeket teljesítő diákok bekerülhetnek a felsőoktatásba, ha pedig vállalják, hogy a diplomaszerzés után Magyarországon dolgoznak, az állam a teljes képzési költségüket kifizeti.
Balog Zoltán sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a felsőoktatási képzés sokba kerül, az állam célja ezért, hogy a tandíj nélkül, állami támogatással megszerzett diplomájukat a diákok itthon kamatoztassák.
A miniszter arra kérte a HÖOK vezetőit, hogy a tervezett keddi időpont helyett már hétfőn tárgyaljanak a felsőoktatás átalakításáról. Balog Zoltán kérését azzal indokolta, hogy így a szerdai kormányülésig a hallgatók javaslatait is be tudják építeni előterjesztésükbe.
A HÖOK csak kedden egyeztetne a miniszterrel
A HÖOK elnökségi tagja a Duna Heti Hírmondó című műsorában azzal indokolta a miniszteri meghívó visszautasítását, hogy semmiféle tanulmányt, előterjesztést nem kaptak, így nem tudják, hogy pontosan miről lehetne tárgyalni. Kiss Dávid azt mondta, a HÖOK egy alulról szerveződő demokratikus szervezet, ezért az álláspontjukon nem tudnak változtatni egyik pillanatról a másikra. Először a szervezet tagjaival szeretnék megvitatni Orbán Viktor szombati videóüzenetének tartalmát.
A kormányfő bejelentésével kapcsolatban egyelőre azért sincs hivatalos véleményük, mert több kérdést tisztázni kell. Például, hogy mi történik a Diákhitel 2-vel, illetve megmaradnak-e a hallgatói szerződések. Kiss Dávid elmondta azt is, hogy a HÖOK hétfőn a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetekkel és diákszervezetekkel egyeztet, de kedden elmennek Balog Zoltánhoz.
A Hallgatói Hálózat szerint biztosra vehető, hogy a kormány "csak ártani tud a felsőoktatásnak". A diákszervezetnek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint nemcsak a drasztikusan csökkentett keretszámok ellen, hanem a döntéshozatal átláthatatlansága, "az igazságtalan, röghöz kötésen, az egyetemek kivéreztetésén alapuló, szociálisan vállalhatatlan rendelkezések ellen" tiltakoznak.
A Fidesz jónak tartja a kormány terveit
A Fidesz egyetért azzal, hogy ingyenes legyen a felsőoktatás azoknak, akik Magyarországon szeretnének dolgozni. Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője közleményében azt írta: pártja nagy várakozással tekint a szerdai kormányülés elé, ahol döntenek a részletekről. A Fidesz arra szólította fel az MSZP-t, hogy ne hergeljék a tanulni akaró, jó szándékú, jövőjükért aggódó diákokat.
Az ellenzék hiányolja a koncepciót
Az MSZP szerint a kormánynak nincs koncepciója a felsőoktatás átalakítására, csak rögtönöz, és ezt kommunikációs trükkökkel próbálja elfedni. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy a legutóbbi javaslat nincs kiérlelve, a szakma sem tudja értelmezni, és alighanem még a szaktárcát is meglepte, hiszen Balog Zoltán erőforrás-miniszternek három napja van kidolgozni a megfelelő kormányrendeletet.
Tóbiás József kifejtette: a felsőoktatás jövőjéről tárgyalásokra lenne szükség, a miniszterelnök viszont "fordítva ül a lovon", előbb hoz döntéseket, és csak utána egyeztet róluk.
Az LMP szerint ""kódolt üzenet" volt Orbán Viktor miniszterelnöknek a felsőoktatás átalakításával kapcsolatos bejelentése. Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese azt mondta, nem lehet tudni pontosan tudni, mit jelent a kormányfő szombati nyilatkozata.
hirado
2012.12.16. 22:38