
A kormány kisöpörné a nyugdíjas orvosokat és tanárokat a közszférából. Vagy a nyugdíjrendszerből. Egy törvénymódosító javaslat szerint a többi közszolga mellett nekik is választaniuk kell: nyugdíj vagy munka. Ha a munkát választják, hiába érték el a korhatárt, nem kaphatnak majd nyugdíjat 2013-tól. Ha a nyugdíjat választják, búcsúzhatnak a munkahelyüktől. Az ország egyes részein leállhat a betegellátás, mondják az orvosok.
Az országgyűlés költségvetési bizottságának pénteken egy olyan törvénymódosító javaslatot (pdf, 3. pont) nyújtottak be, amely értelmében a kormány az egészségügyben és a felsőoktatásban dolgozó nyugdíjasoktól is megvonná a nyugdíjat, ha valamilyen munkaviszonyban állnak. Vagyis a nyugdíjban lévő orvosoknak, ápolóknak, tanároknak, tanítóknak választaniuk kellene a nyugdíjuk és a munkabérük között.
A közszférában dolgozók nyugdíjának visszatartása ősszel már felmerült. Akkor azonban arról volt szó, hogy az egészségügyben és a felsőoktatásban nem érvényesítik ezt a szabályt, mert az az ellátásbiztonság felborulásához, orvos- és tanárhiányhoz vezetne.
A javaslat nem szól a kivételről
A mostani módosító benyújtói erről a kijelentésről – amit egyébként korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megerősített – megfeledkeztek. A javaslat szerint az öregségi nyugdíj (ez most 62 évtől jár), illetve a korhatár előtti és a szolgálati nyugdíj folyósítását szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti, kormányzati, állami vezetői, közszolgálati, bírói, igazságügyi vagy ügyészségi szolgálati viszonyban áll. A munkaviszonyt az érintettek április 30-ig kötelesek közölni a nyugdíjfolyósítóval, a nyugdíjukat ez után, 2013. július 1-től veszítenék el, ha addig nem hagyják ott a munkahelyüket.
A nyugdíjat csak akkor lehetne újból felvenni, ha az érintett igazolja, hogy munkaviszonya megszűnt. A törvénymódosítóban semmilyen utalás nincs arra, hogy az érintettek folytathatják-e munkájukat magánvállalkozóként a nyugdíj mellett, viszont ezt a lehetőséget kizáró megjegyzést sem találtunk. Az ügyben kérdéseket küldtünk a nemzetgazdasági, a nemzeti erőforrás- és a közigazgatási minisztériumnak, választ a cikk megjelenéséig sehonnan nem kaptunk.
Nem volt egyeztetés
Az ügyben semmilyen egyeztetés nem volt a kormány és a szakmai szervezetek között – mondta kérdésünkre a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István a törvénymódosítóról tőlünk értesült, de azt mondta, hogy ha ebben a formájában a parlament elfogadja a javaslatot, akkor az ország egyes területein megszűnik az orvosi ellátás.
„Az ország északkeleti részén a járóbeteg-szakellátásban szinte csak nyugdíjas orvosok dolgoznak. Ez az intézkedés tehát a padlóra küldené az ezer sebből vérző egészségügyet” – fogalmazott. Szerinte ez a lépés nemcsak felelőtlen, hanem indokolatlan is, hiszen sok orvos nem keres, és soha nem is keresett jól, ezért a nyugdíja alacsony, így a nyugdíj mellett is dolgoznia kell. Ez külföldön azért nem jellemző, mert az orvosok nagyon megbecsültek és jól fizetettek, így a többségüknek eszük ágában sincs nyugdíjasként gyógyítani.
Azt, hogy a közszférában dolgozók jövőre nem kaphatnak majd munkabért és nyugdíjat egyszerre, illetve hogy a nyugállományba vonuló közszolgák helyét nem töltik majd fel új emberekkel, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az első, 397 milliárdos csomagjának részeként jelentette be. Az intézkedésektől összesen 30 milliárdos eredményszemléletű megtakarítást várnak a költségvetésben. Matolcsy ugyanakkor már a bejelentéskor utalt arra, hogy az általa bürokráciacsökkentésnek nevezett lépés nem vonatkozik majd egységesen mindenkire.
Ezreket érinthet
Az érintett minisztereknek elvileg október végéig kellett a kormány elé terjeszteniük azt az tervezetet, amelyben a nyugdíjas korú közszolgálati tisztviselők, közalkalmazottak, igazságügyi és ügyészségi alkalmazottak, rendvédelmi és a honvédelmi szerveknél dolgozók, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatott munkavállalók helyzetét tisztázzák.
Az egészségügyi államtitkárság korábban azt mondta, a „nyugdíj vagy fizetés” szabály alól lesznek kivételek, az nem lép majd életbe minden ágazatban. A Népszabadság és a Magyar Nemzet is arról számolt be, hogy az egészségügyben a betegek mellett munkát végzők kaphatnak felmentést, a könnyítés a háttérintézményekre már nem vonatkozna.
Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai szerint az egészségügyben dolgozó, mintegy 136 ezer alkalmazottnak körülbelül tíz százaléka van a nyugdíjkorhatár felett, ezen belül a 29 000 orvos közül 7500 a nyugdíjas, de hasonlóak az arányok a felsőoktatásban is. Így adná magát, hogy ebben a két ágazatban ne érvényesüljön a szabály, a működőképesség fenntartásához elengedhetetlen, hogy a 62 év feletti dolgozók nagy része továbbra is munkába maradhasson.
Mi lesz a betegellátással?
Banai Péter Benő, az NGM államtitkára még egy csütörtöki konferenciáján is azt mondta: a kormány keresi a megoldást arra, hogy a közszférában ne fizessenek egyszerre nyugdíjat és bért is, bár tisztában vannak az egészségügy speciális helyzetével, azzal, hogy az összeférhetetlenség kimondása orvosok tömegeinek kiesését jelentené, és ez a betegellátás összeomlásához vezetne egyes szakterületeken.
A részletes szabályok kidolgozásánál figyelembe kell venni, hogy például a háziorvosok körében több mint 30 százalék az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltöttek aránya, mondta akkor Banai. Hasonló lehet a helyzet egyébként a házi gyerekorvosokkal is, egy novemberi adat szerint a gyerekorvosok átlagéletkora ugyanis 57 év. Banai már a háziorvosok kapcsán arról beszélt, hogy ha ők elhagynák a praxisukat, az „rendkívül negatív” következményekkel járna.
index
2012.12.14. 17:09