
Az MSZP minden tagja válaszolni fog a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) képviselőknek küldött levelére.
Válaszukban elutasítják majd a hallgatói keretszámok drasztikus csökkentését jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes.
A párt elnökségi tagja kijelentette, hogy a szocialisták szolidaritást vállalnak a hallgatókkal, a diákokkal, a szüleikkel és az oktatókkal.
A politikus ezt követően arról beszélt: nem igazak Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének azok a nyilatkozatai, amelyek szerint az átalakítás több pénzhez juttatja a felsőoktatást és így több hallgatót tudnak majd finanszírozni. Felhívta a figyelmet, hogy kedden a parlament egy salátatörvényben újabb 11,1 milliárd forintot vont el a felsőoktatástól.
hirado
2012.12.14. 16:29