
A tervek szerint 2013 áprilisában indul a hírcsatorna magyar adása, és a magyar lesz a 13. nyelv, amelyen a euronews híreket közvetít.
A euronews, amely jövő tavasszal indítja magyar adását, az egyetlen igazán független médium a világon, nemzetközi, nem kötődik egyetlen nemzethez sem - mondta Michael Peters, az európai nemzetközi hírtelevízió elnöke keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A televízió jelenleg mintegy 400 millió háztartást ér el, Európában többet, mint más hírcsatornák - mutatott rá, hozzátéve: a magyar adás elindulása után az országgal kapcsolatos hírek a korábbinál nagyobb számban jelenhetnek meg.
Hangsúlyozta, a csatorna alapelve az objektivitás, a pártatlanság, ezért sosem nyilvánítanak véleményt semmilyen témában. Más hírcsatornákkal - például a CNN-nel és a BBC-vel - ellentétben igazi multikulturális, többnyelvű csatorna a euronews - mondta. A politika mellett a gazdaság, a tudomány, a kultúra és a sport híreiről is beszámolnak - közölte. Megjegyezte, webrádiót is működtetnek, és honlapjuk látogatottsága is egyre nő.
A csatorna jelenleg 11 nyelven készít műsort, decemberben indul a görög adás - mondta. Kifejtette, az elmúlt két évben egyre nagyobb terjeszkedésbe fogtak, szerte a világon tudósítói irodákat és szerkesztőségeket nyitnak. Magyarországon a főváros központjában állítanák fel szerkesztőségüket, a magyar csapatban 37 munkatárs dolgozik majd Budapest mellett Brüsszelben és a euronews központjában, Lyonban.
Emlékeztetett arra: októberben jelentették be a csatorna magyar nyelvű adásának indítását. Először a magyar szerkesztőség vezetőjét szeretnék kiválasztani, ez jelenleg folyamatban van - mondta. Kiemelte, olyan embert keresnek, aki jól ismeri az európai és a nemzetközi helyzetet, televízióban, rádióban és írott sajtóban is szerzett tapasztalatot, és nem politizáló, objektív újságíró. Ezt követően választják ki a többi újságírót is, a pozíciókra nagyon sokan jelentkeztek - tette hozzá.
Michael Peters arról is beszélt, hogy Magyarországon jelenleg 800 ezer háztartást érnek el, ezekben egyelőre angolul és németül fogható az adásuk. Azért indítja el magyar nyelvű adását a euronews, mert Magyarország az elmúlt időben gyakran került az érdeklődés középpontjába, és a hírcsatorna ott szeretne lenni, ahol a fontos dolgok történnek - mondta Michael Peters, az európai nemzetközi hírtelevízió elnöke egy interjúban. Kiemelte, az országban történő változások gyakran szerepelnek az aktuális hírek között, sokakat érdekelnek Európában az itteni reformok. A euronews pedig jelen akar lenni az érdekes eseményeken, ezért döntöttek úgy, hogy Magyarországon szerkesztőséget állítanak fel - mutatott rá.
Hangoztatta, jó közszolgálati médium akarnak lenni, és az objektivitáshoz hozzátartozik, hogy lehetőleg minél kevesebb hírt vegyenek át másoktól, és minél több beszámolót készítsenek el saját maguk. A többi nemzetközi hírcsatornához képest is az lehet az előnyük, hogy a helyszínről tudósítanak majd a magyarországi eseményekről - tette hozzá.
Meglátása szerint a magyar nyelvű adás ahhoz is hozzájárulhat, hogy a közép-európai régió hangsúlyosabban jelenjen meg a műsoraikban. Márpedig Magyarország fontos ország ebben a térségben - mondta. Hangsúlyozta, természetesen minél több országra ki szeretnék terjeszteni a működésüket, így más közép-európai államokra is - legközelebb Romániában kezdhetik meg tevékenységüket. Bár az embereket általában jobban érdeklik a helyi hírek, és gyakran úgy gondolják, fontosabb, hogy mi történik a saját országukban, mint a világban, ha a saját nyelvükön szólnak hozzájuk, sikerülhet felkelteni az érdeklődésüket a külföldi hírek iránt - vélekedett. Hozzáfűzte: a euronews közszolgálati csatornaként küldetésének tekinti, hogy megmutassa és elmagyarázza az embereknek, mi történik a világban.
A magyar adás elindítását az Európai Unió anyagilag is támogatja, de - mint mondta - az EU célja ezzel nem az, hogy növelje a népszerűségét az országban, hanem hogy az emberekkel jobban megértessék az uniós ügyeket. Az EU azért pártolja a magyar nyelvű adást, mert a hírcsatornát jó eszköznek tartja az EU működésének bemutatására és az európai identitás erősítésére. Michael Peters szerint mivel kevés átfedés lesz a euronews és a magyar hírcsatornák témái között, az igazi versenytársai nem a helyi televíziók, hanem a CNN, a BBC és más hasonló nemzetközi hírcsatornák lesznek.
Michael Peters közölte, a magyar adás indításáról beszámolt Kumin Ferenc nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkárnak, aki nagyon nyitottan fogadta a terveiket. Hasonlóan jól fogadták a projekt ismertetését a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetői is - mondta. Hozzátette, lehetséges, hogy a magyar közmédia csatlakozhat a euronews részvényeseihez, a 21 közszolgálati médiumhoz, amelyek döntenek arról, hogy felveszik-e maguk közé.
hirado
2012.12.11. 19:48