
Tovább bővül jövőre az interneten intézhető hatósági ügyek köre, egyszerűsödik például a személyi igazolványok pótlása – mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatási Központi Hivatalának elnökhelyettese.
Szalay László emlékeztetett: 2011-ben újraszabályozták az elektronikus közigazgatás rendelkezéseit, az ehhez kapcsolódó Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program az ügyintézési határidők csökkentése és a széleskörű tájékoztatás mellett célul tűzte ki az elektronikus ügyintézés kiterjesztését.
A személyi igazolvány pótlását jövőre elegendő lesz elektronikus úton igényelni, és egyszerűsítéseket vezetnek be a járműigazgatásban is, így szintén be lehet majd jelenteni az interneten az autó tulajdonjogának megváltozását. Nem kell személyesen igényelni az összevont hatósági erkölcsi bizonyítványt sem.
Már most is milliós nagyságrendű az ügyfélkapuval rendelkező ügyfelek száma, a cél, hogy minél többen használják ezt a fajta ügyintézést – mondta Szalay László. A tervek szerint a jövőben megteremtik a közigazgatásban az elektronikus fizetés lehetőségét is.
hirado
2012.12.11. 10:48