HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Öngyilkosságnak álcázott gyilkosságot derítettek fel a rendőrök

t: 607

Öngyilkosságnak álcázott gyilkosságot derítettek fel a rendőrök

Egy 45 éves férfi egy kötéllel felakasztotta 38 éves feleségét.

Öngyilkosságnak álcázott gyilkosságot követett el egy 45 éves férfi a Kecskemét melletti Helvécián: egy kötéllel felakasztotta 38 éves feleségét - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteken a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

Szabó Vendel alezredes elmondta: november 6-én a férfi arról értesítette a mentőket, hogy felesége öngyilkosságot követett el. A mentősök már nem tudták a nőt újraéleszteni, az elsődleges orvosi vizsgálat alapján a haláleset körülményeit közigazgatósági hatósági eljárás keretében kezdte vizsgálni a rendőrség.

Kovács Gábor alezredes, a megyei kapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta, a helyszínen talált nyomok, a kötél felfüggesztési pontjának vizsgálata, valamint az orvosszakértői vélemény alapján a férjre terelődött a gyanú. Az ügyet ezután már a bűnügyi osztály vette át, és a férfi beleegyezésével, hazugságvizsgálati eljárást folytattak le.

A vizsgálat eredménye után a férfi bevallotta a bűncselekmény elkövetését, amit alaposan megtervezett - tette hozzá a bűnügyi igazgató. Az adatgyűjtés alapján kiderült, hogy a gyilkosságot elkövető férfi és 38 felesége között komoly nézeteltérés volt, a nő el akart költözni férjétől másfél éves gyermekükkel. A rendőrség a férfit november 14-én őrizetbe vette, pénteken a kecskeméti nyomozási bíró 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte - tette hozzá az alezredes.

hirado

2012.11.16. 18:15

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek