HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Megtalálták Bence holttestét FRISSÍTVE!!!

t: 2063

Megtalálták Bence holttestét FRISSÍTVE!!!

Előzetesben a feltételezett gyilkosok

A KaposPont úgy tudja, hogy megtalálták az öt napja, a kaposvári Tesco parkolója mögötti játszótérről eltűnt 11 éves felsőmocsoládi Szita Bencét. A híroldal szerint Bence holttestére egy Kaposvárhoz közeli erdőben találtak rá. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ezt nem erősítette meg, de annyit elmondtak, hogy délután kettőkor sajtótájékoztatót tartanak az üggyel kapcsolatban.

A KaposPont szerint a fiú nevelőanyja még hétfőn jelentette, hogy ellopták a kocsijukat, amit a rendőrség kedden meg is talált. A benne ülők azt állították, nem lopták az autót, úgy kapták azt. Állítólag vérnyomokat is talált a rendőrség, és ezért csütörtökön DNS mintát is vettek az édesanyától. A KaposPont szerint a rendőrség a három autóban ülő embert őrizetbe vette, de még ezt az információt se erősítette meg a rendőrség.

Bence a kaposvári Tesco parkolójában lévő játszótérről tűnt el. A körülbelül 140-145 centiméter magas, vékony testalkatú, szőke rövid hajú, világoskék szemű fiú eltűnésekor kék színű farmert, fekete sportcipőt zöld fűzővel és szürke színű kabátot viselt. A fiú bal fülében fülbevalót, nyakában ezüst nyakláncot hordott, egy kereszttel.

A rendőrség napok óta nagy erőkkel kereste a fiút, de nem akadtak a nyomára. A fiú rokona, Szita János a Velvetnek azt mondta, hogy sose volt olyan, hogy a 11 éves fiú csak úgy elcsatangolt volna, ahhoz is mindig engedélyt kért, hogy átmenjen a barátaihoz.

Önkéntes akció keretében több mint százan kutatták át még pénteken is a Kaposvár melletti Deseda-tó környékét Bencét keresve. Hírportálok közlése szerint az önkéntesek az egyik internetes közösségi oldalon megjelent felhívásra jelentkeztek, és a kaposvári Kötél önkéntes tűzoltó és életmentő egyesület irányításával átfésülték a tópartot. A keresésbe lovasok, búvárok és vízi mentők is bekapcsolódtak, remélve, hogy valami nyomra akadnak. Korábban a Kötél egyesület átvizsgálta a hipermarket melletti Malom-tó környékét is, de mindkét keresés eredménytele volt.



Most a holttest megtalálásának helyszínén halottszemle zajlik, és a fiú testén sérülés nyomokat találtak, amit egy ásó okozhatott. A KaposPont szerint a fiút egy temető szélén, egy gödörben ásták el. A Sonline.hu információi szerint a rendőrség lezárta Kaposvár egyik városrészére, a Fészerlakra vezető utat, csak az ott lakókat engedték be. Több egyen- és civil ruhás rendőrt lehetett látni a környéken. Azt nem lehetett látni, hogy a bűnügyi helyszínelők pontosan merre dolgoztak. Bár az úttól néhány száz méternyire több épületet is látni lehetett, a híroldal szerint a közeli régi fészerlaki temető közelében tartózkodtak a rendőrök.
Három gyanúsított van előzetes letartóztatásban

Szombat délután sajtótájékoztatót tartott dr. Piros Attila rendőrfőkapitány, aki elmondta, hogy három embert gyanúsítanak minősített emberölés elkövetelésével. A rendőrfőkapitány megerősítette, hogy Szita Bence valóban halott, és, hogy megtalálták a holttestét, de minden részletet nem tudott elmondani, mert még folyik a bizonyítási eljárás.

Piros Attila szerint előre eltervezett bűncselekményről volt szó, amit egy jól körülhatárolható bűnözői csoport követett el, és nem egy magányos ámokfutó. A rendőrfőkapitány szerint a gyanúsítottak előzetes letartóztatásban vannak és részleges beismerő vallomást tettek. A rendőrség nem számít rá, hogy bővülne a gyanúsítottak köre.

A rendőrség szerint október 30-án kaptak egy bejelentést a fiú előző napi eltűnéséről, de később kiderült, hogy a bejelentés hamis állításokat tartalmazott. Piros Attila szerint a bejelentő állításai óráról órára változtak, és azt a gyanút erősítették, hogy ennek a személynek köze lehetett a bűncselekményhez.

A keresést először Sántos és Szentbalázs települések közti területen kezdték meg, ahol találtak egy sírt, amit el kezdtek ásni, és feltételezték, hogy a fiúnak szánták. A sírhelynél vér és szövetmaradványok is voltak. A pénteki napon a keresést áttették Toponár közelébe, és ott később ráakadtak a fiú holttestére.

A rendőrség szerint az indítékot még nem tudják pontosan, de vannak feltevéseik. Nagyjából ismerik az elkövetés „eszközrendszerét”, például találtak egy ásót, és a vallomásokból is derültek ki információk. Elhangzott, hogy a nyomozók azt érzékelték, hogy a feltételezett elkövetők „menekülnek, mondanak valótlan információkat, tévútra akarnak terelni minket.” Piros Attila elmondta, hogy a nyomozás lezárulása után részletes ismertetőt fognak tartani az esetről.

index

2012.11.04. 00:20

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek