
A jelenlegi állapot szerint az eddig felajánlott ingatlanok átlagos szerződéskori értéke 6,8 millió forint, az eszközkezelő ennek a felét fizette ki értük.
Már csaknem ötszáz ingatlant ajánlottak fel a Nemzeti Eszközkezelőnek - írta a Világgazdaság. A lap szerdai számában a feltételeken könnyítő jogszabályváltozással magyarázzák, hogy ugrásszerűen nőtt a felkínált lakások száma júliushoz képest. Akkor mindössze nyolc lakást vásárolt meg az eszközkezelő.
A feltételezések szerint a jelenleginél jóval több nehéz helyzetben lévő jelzáloghiteles szeretne élni a lehetőséggel, hogy az eszközkezelő megvásárolja az ingatlanukat, és ők bérlőként a hitelfelvételekori forgalmi érték 1,5 százalékát kitevő éves bérleti díjért élhessenek tovább lakásukban. A jogosultak számát 25 ezer körülire becsülik, 2014-ig ennyi ingatlan megvásárlását tervezték.
hirado
2012.10.10. 10:47