
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége úgy véli: erre a vasúti tranzitforgalom várható növekedése és a közúti forgalom tehermentesítése miatt van szükség.
A Napi Gazdaság szerdai számában kiemelik azt is, hogy a vasúti áruszállítás versenyképessé tételéhez az MLSZKSZ elnöke szerint a V0 kiépítésén túl fejleszteni kell a kapcsolódó vasúti infrastruktúrát, illetve át kell alakítani a díjszámítási módszert, egyszerűsíteni az engedélyezést és a szabályozást. A szövetség becslése szerint így 10 százalékkal bővülhet legalább a vasúti áruforgalom.
A V0 új gazdasági aktivitást hozhat Szolnok és Debrecen térségébe, az ottani gazdasági területek órákkal, akár napokkal is közelebb kerülhetnek az Adriai- és az Északi-tenger kikötőihez, valamint Fülöp Zsolt szerint az elkerülő megteremti annak lehetőségét, hogy Záhony térségében is komolyabb logisztikai fejlesztések induljanak.
A V0-beruházás teljes értéke a kiválasztott nyomvonaltól függően 270-600 milliárd forint, a leendő vasútvonalak hossza pedig 190 és 280 kilométer közé tehető. Az MLSZKSZ által a V0 hat lehetséges nyomvonalát vizsgáló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzési pályázatot a Főmterv Zrt. által alakított V0 Magyarország Konzorcium nyerte meg, a dokumentumnak november végéig kell elkészülnie.
Ha a szükséges kormányzati döntések is időben megszületnek, illetve a forrás és a terület is rendelkezésre áll, az építkezés 2017-ben kezdődhet, így leghamarabb 2023-ra készülhet el a beruházás.
hirado
2012.10.10. 10:44