
Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke az M1 A Lényeg című műsora vasárnapi adásában értékelte a magyar kormány napokban bejelentett egyenlegjavító csomagját.
Több szakértő is felhívta a Nemzetgazdasági Minisztérium figyelmét, hogy a várt jövő évi növekedés alacsonyabb lesz, illetve a munkahelyvédelmi akciótervnek sincs meg a fedezete, így szükséges volt, hogy egy komoly kiigazító csomagot alkosson meg Nemzetgazdasági Minisztérium, reagált Heim Péter az M1 A Lényeg című műsorában az egyenlegjavító intézkedéscsokorra. Hozzátette: főleg az EU-s pénzektől való elesés lehetősége helyezte komoly nyomás alá a kormányt.
A szakértő a gazdasági tárca által a jövő évre várt 1 százalékos növekedéssel nagyjából egyetért, mindössze az intézkedési csomag néhány tételének számaival kapcsolatban adott hangotkételyeinek: véleménye szerint körülbelül 60-80 milliárd forintnyi kockázat van a jelenlegi rendszerben. Ezzel együtt Magyarország teljesítheti az Európai Unió által elvárt 3 százalékos hiánycélt, vélte Heim, megteheti azért is, mert az egyszeri tételek helyett egy fenntartható költségvetési pályára került a magyar gazdaság. A közgazdász szerint a kormány rájött arra, hogy nem lehet folyamatosan önjáró utat folytatni, ezért olyan intézkedéseket fogadott el, amelyeket a nemzetközi felek is üdvözöltek.
A jegybanki kamatcsökkentés elmondása szerint indokolt volt, amit a jövőben is folytatni kell, egyúttal visszautasította azokat a kritikákat, melyek szerint politikai indíttatású lazítás történt. A kormányzat munkáját értékelve a szakértő kifejtette: pozitív változások történtek az első és a mostani időszak között, azonban továbbra is kritikusan kell szemlélni a folyamatokat, hiszen több helyütt további fejlődésre lenne szükség. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy befektetők érkezzenek az országba, elsősorban a kiszámíthatóság terén kellene előrelépni, a gazdaságra irányuló retorikai nyomást pedig be kellene szüntetni.
Heim Péter szerint az egyenlegjavító intézkedésekkel közelebb került Magyarország az IMF megállapodáshoz, hiszen - bár nem tökéletes a csomag - ezt követően nyugodtabban le lehet ülni tárgyalni a nemzetközi szervezetekkel, ám visszafogottságra intette a tárgyalódelegációt.
A 2013-as 1 százalék körüli növekedéssel kapcsolatban kiemelte: jelen állapot szerint tartható a cél, de az ország nagy kitettsége miatt kritikus fontosságú lesz a novemberi amerikai elnökválasztás végkimenetele, valamint az azt követő egyeztetési procedúra.
Hozzátette: jövőre elképzelhető egy 100-150 milliárd forintos költségvetési zárolás, de ez a magyar gazdaságot nem fogja megrengetni.
hirado
2012.10.08. 11:47