
Az intézkedés a magas jövedelműeket sújtja, akiknek azonban kedvez majd a félszuperbruttó kivezetése.
Minden századik munkavállalónak több járulékot kell majd fizetnie azzal, hogy a kormány eltörli a tb-járulék plafonját. Azok fizetnek többet, akik havi 660 ezer fölött keresnek.
A járulékplafon eltörlése a kormány számításai szerint 51 milliárdos bevételt hoz majd a költségvetésnek - mondta a nemzetgazdasági miniszter, amikor pénteken bejelentette az egyenlegjavító csomagot. Matolcsy György szerint az intézkedés nagyjából minden századik munkavállalót érinti, azokat, akik évi csaknem 8 millió forintot vagy annál többet keresnek.
A nyugdíjjárulék-plafont 20 éve vezették be. Idén havi 660 ezer forintos fizetésnél húzták meg a határt, vagyis aki ennél többet keresett havonta, az is csak a 660 ezer forint után fizetett járulékot. A plafon eltörlése után 20 ezer forinttal több járulékot is fizet, aki havi 800 ezer forintot keres, de például a bruttó egymillió forintos fizetés után negyvenezerrel lesz több a járulék havonta, mint most.
Mindez azonban nem azt jelenti, hogy az érintettek ennyivel kevesebb pénzt vihetnek haza, ugyanis közben jövőre kivezetik a félszuperbruttót, vagyis életbe lép a tisztán egykulcsos, 16 százalékos adórendszer, ami növeli az átlagnál többet keresők nettó bérét.
A Híradó által megkérdezett szakértő azt mondja: úgy tűnik, a kormány csak a magas fizetésekkel számolt, de ha hozzáveszi azokat, akik vállalkoznak is, akkor a tervezett 51-nél több, akár 70 milliárdos is lehet a pluszbevétel. Angyal József adóügyi szakértő kifejtette: éppen azért, mert a döntés a 660 ezer fölött keresőket érinti, egyértelműen a nagyon magas jövedelműeket sújtja, „tehát helyes intézkedésnek kell tekintenünk". Ez már évek óta érett – fogalmazta meg.
A tervek szerint a nyugdíjjárulék-plafon a jövő januártól szűnik meg.
hirado
2012.10.07. 00:59