
Amíg a világgazdasági helyzet nem kényszeríti rá a kormányt a megállapodásra, addig elhúzhatja a tárgyalásokat - mondta Sarkadi Szabó Kornél a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
Az elemző - műsorvezetői kérdésre, mely a jövő évi költségvetés korai elfogadásának okát feszegette - elmondta: a nemzetközi helyzet júniustól kezdve folyamatosan javult, csökkentek a hozamok, ezért úgy gondolhatta a kormány, hogy elébe megy az őszi viharoknak és elkészíti a 2013-as büdzsét. Azt remélhette, hogy a sarokszámok megnyugtatják az IMF-et és a befektetőket, azonban ez nem teljesen sikerült.
A jövő évi növekedéssel kapcsolatban megjegyezte: a kormány nincs könnyű helyzetben, mivel manapság nem olyan a gazdasági helyzet, hogy előre lehetne látni a jövőbeni kilátásokat, így nem tudhatóak még az azokra adandó európai és amerikai válaszok sem. "Nagyjából a középérték lehet, 0 és 1 százalék közötti növekedés, ez gyakorlatilag stagnálást jelent Magyarországon" - emelte ki a szakember.
Sarkadi a válaszlevéllel kapcsolatban, amelyet a kormány a múlt héten küldött el a Nemzetközi Valutaalapnak, elmondta: az nyilvánvaló, hogy nyugdíjcsökkentés nem lesz, a bérekhez pedig nem akar a kormány hozzányúlni. Ez az elemző szerint két dolgot jelenthet: részint takarhatja a közszféra béreit, részint vonatkozhat a versenyszférára, mégpedig úgy, hogy nem lesz jövedelemadókulcs-emelés.
Hozzátette azonban, hogy a közszféra karcsúsítása könnyen elképzelhető, akár 8-10 ezer ember elbocsátása is szóba kerülhet, ami 15-20 milliárdos megtakarítást hozna. Ez szimbolikus lépés lenne az IMF és a befektetők felé, hisz 350 milliárdos költségvetési lyukat kell betömni, ebben pedig elkötelezettnek tűnik a kormány - emelte ki Sarkadi.
Az IMF-megállapodás kapcsán az elemző azt sugallta, hogy az előző egy évben 200-300 milliárdot spórolhatott volna meg Magyarország azzal, ha lett volna védőháló, csakhogy akkor a kormány számos intézkedését nem tudta volna végrehajtani, többek között a bankadót sem lehetett volna bevezetni.
Az arányos tehermegosztás szerinte jogos lépés volt, de hozzátette, hogy nem szerencsés összerúgni a port a nagyobb szervezetekkel; a szakértő szerint már egy éve meg kellett volna egyezni a trojkával, még akkor is, ha az a bankadóba került volna.
A jövőbeli kilátásokról megjegyezte: a kormány is megosztott a megállapodással kapcsolatban, addig pedig, amíg ezt nem követeli meg a világgazdasági helyzet, Magyarország kivárhat.
hirado
2012.10.02. 10:43