
Még mindig fokozott a rendőri jelenlét a 3-as főúton főleg Gödöllő és Aszód térségében - hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.
Beluzsárné Belicza Andra, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a nyomozás érdekében nem tudja megerősíteni azt az információt, hogy valóban a gödöllői egyetem parkolójában szemelte-e ki áldozatát az elkövető.
A szóvivő megerősítette: a fantomkép alapján Gyöngyös környékén felismerték a férfit, pontosan ezért nagy rendőri erőkkel keresik a gyilkost.
Ellenőrzik azokat a szórakozóhelyeket, ahol fiatalok nagyobb számban megfordulhatnak, és azokat a járműveket akiknek a 18-25 év közötti korosztály az utasa illetve vezetője - tette hozzá.
A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint hétfőn találták meg egy nő holttestét Domonyvölgynél. A megyei rendőrség emberölés bűntette miatt folytat eljárást, miután az orvos szakértő megállapította, hogy az elhunyt halálát idegenkezűség okozta.
Fokozott óvatosságra intette a gödöllői Szent István Egyetem rektora az intézmény hallgatóit és munkatársait a Pest megyei Domonyvölgynél történt gyilkosság kapcsán. Gyöngyösön felismerni vélték a feltételezett elkövetőt, ezért a Heves megyei rendőrség szerdán nagy rendőri erőket vont össze és ellenőrzéseket végez a település környékén.
A rendőrség azoknak a jelentkezését kérte közleményben, akik hétfőn 16 és 20 óra között a 3-as számú főút Gödöllő és Emőd közötti szakaszán közlekedtek és láttak egy sárga színű Opel Corsa típusú személygépkocsit, amely több esetben megszegte a közlekedési szabályokat és a közlekedésbiztonságot veszélyeztetve haladt.
Egy 18 és 25 év közötti, fehér bőrű, rövid, szőkésbarna hajú férfit keres a rendőrség a domonyvölgyi emberöléssel összefüggésben.
A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a férfi fehér, hosszú ujjú pólót és világoskék farmernadrágot viselt. Arca borostás és egy sötét színű hátizsák is volt nála. A rendőrség fantomképet is közölt a férfiról.
A rendőrség azt kéri, hogy, aki felismeri a www.police.hu-n látható rajz alapján a férfit, az jelentkezzen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon a 06-1-443-51-19-es vagy a 06-1-237-43-39-es telefonszámon, illetve a 107-es vagy 112-es ingyenesen hívható rendőrségi hívószámon.
hirado
2012.09.27. 10:36