
Autót feltörő tolvajokat értek tetten egy budaörsi bevásárlóközpont biztonsági őrei. Az elkövetők onnan még el tudtak menekülni, az autópályán azonban karamboloztak, a rendőrök pedig elfogták őket.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a bevásárlóközpont biztonsági őrei két férfit értek tetten, amint feltörtek egy autót, és különféle értékeket loptak el belőle. A tetteseknek sikerült elmenekülniük, de autójukat az időközben értesített budaörsi járőrök a városban észrevették, és meg akarták állítani őket.
A sofőr azonban nagy sebességgel továbbhajtott Budapest felé az autópályán. Közben különféle tárgyakat dobáltak ki a kocsiból, majd a Kőérberki út és az Egér út kereszteződésében összeütköztek egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A vétlen autóban egy ember könnyebben megsérült.
A kidobált holmik átvizsgálása után derül majd ki, hogy egy vagy több lopásból származnak-e. Az őrizetbe vett két férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.
hirado
2012.09.18. 23:58