HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Kizáratnák a rendőröket a vesztegetési botrány nyomozásából

t: 813

Kizáratnák a rendőröket a vesztegetési botrány nyomozásából

A BRFK közrendvédelmi főosztálya volt vezetőjének védője azt kifogásolja, hogy olyan rendőröket vontak be a vizsgálatba, akiktől nem várható el az ügy elfogulatlan megítélése.

Napokon belül dönthet a Legfőbb Ügyészség arról az indítványról, amelyben a rendőrségi vesztegetési botrányban meggyanúsított K. Tamás védője a Központi Nyomozó Főügyészség eljárásában - a nyomozásban - részt vevő rendőrök kizárására tett előterjesztést - értesült a Magyar Nemzet.

A napilap csütörtöki száma szerint K. Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztálya korábbi vezetőjének védője, Arató György egyebek mellett azt kifogásolta, hogy az eljárást folytató Központi Nyomozó Főügyészség olyan rendőröket vont be a vizsgálatba, akiktől a függelmi viszonyaikra tekintettel nem várható el az ügy elfogulatlan megítélése.

Arató György közölte, a kizárási indítványt arra alapozzák, hogy a főügyészség által a vesztegetési ügy feltárására alakított nyomozócsoportban nemcsak ügyészek, hanem odavezényelt rendőrök is dolgoznak. Mint mondta, nem kizárt, hogy ezek a rendőrök formálisan vagy informálisan jelentéseket tesznek az ügyről a Belügyminisztériumnak és a rendőri vezetésnek.

Megengedhetetlennek tartják, hogy az ügyben ne legyen teljes mértékben kizárt a tiltott információáramlás, és a tárcával, valamint a rendőri vezetéssel függelmi viszonyban lévő egyenruhások vegyenek részt egy olyan nyomozásban, melynek során társaikat gyanúsítottként vagy tanúként kell elszámoltatni tevékenységükről - mondta Arató György.

Az ügyészség a laphoz eljuttatott álláspontja szerint a kifogásban szereplő rendőrök törvényesen, a legfőbb ügyész döntése és az országos rendőrkapitány vezénylése alapján ügyészi utasítás és felügyelet mellet vesznek részt a nyomozásban.

hirado

2012.08.30. 08:01

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek