HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Idősektől csaltak ki pénzt a trükkös tolvajok

t: 736

Idősektől csaltak ki pénzt a trükkös tolvajok

Az egyik módszer az volt, hogy az idős emberek unokájának adták ki magukat a tolvajok, a másik esetben pedig az E.ON munkatársainak.

Több olyan tolvajt is elfogtak a Veszprém megyei rendőrök, akik idősektől csaltak ki pénzt országszerte - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szerdán.

Kómár Viktória közleménye szerint a megyében kétféle elkövetési mód volt jellemző: az idős emberektől azok unokájának kiadva magukat telefonon csaltak ki kisebb-nagyobb összegeket, vagy E.ON-alkalmazottként mutatkoznak be, s túlfizetés miatt visszajáró pénzre hivatkozva érték el, hogy a sértett elővegye tárcáját.

Az utóbbi körbe tartozó eseteknél olyan címletű bankjegyet adtak át, amelyet a károsultnak fel kellett váltani, így lehetőségük nyílt kifigyelni a pénz tárolási helyét, majd elterelve gyanútlan áldozatuk figyelmét, meglopták - magyarázta a szóvivő.

Felidézte, hogy a balatonalmádi rendőrök az E.ON-os ügyekben megindított nyomozás során két sajóbábonyi férfit fogtak el, és ennek nyomán országos bűncselekmény-sorozatra derült fény: a 9 gyanúsított több mint 70 idős személyt károsított meg.

Idén júniustól Pápán is hasonló bűncselekményeket jelentettek be; több károsulttól összesen 340 ezer forintot szedtek el - folytatta a szóvivő. Hozzátette: a rendőrség augusztus végén Debrecenben három férfit fogott el a pápai lopások miatt.

Kómár Viktória tájékoztatása szerint a balatonfüredi rendőrkapitányság olyan tolvajok után is nyomozott, akik az idős emberek unokájának adták ki magukat; az ügyben két férfit gyanúsítottként hallgattak ki. Hozzáfűzte: az eddigi adatok szerint 41 idős személynél próbálkoztak a módszerrel, de nem mindenkinél jártak sikerrel.

A rendőrség kéri azokat a sértetteket, akiket hasonló módszerrel károsítottak meg, de feljelentést még nem tettek, hogy tegyenek bejelentést a rendőrség központi számán.

hirado

2012.08.29. 14:31

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek