HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Újabb családi tragédia: 10 éves gyermekét ölte meg egy férfi

t: 794

Újabb családi tragédia: 10 éves gyermekét ölte meg egy férfi

Őrizetbe vette a tízéves gyermeke megölésével gyanúsított abonyi férfit a rendőrség, és kezdeményezte előzetes letartóztatását - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd reggel az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea korábbi tájékoztatása szerint az apa hétfő reggel megölte 10 éves gyermekét, majd saját magával is végezni akart. Az elkövetőt életveszélyes állapotban vitték kórházba, a mentőket az éjjeli műszakból hazaérkező anya értesítette.
A szóvivő keddi közlése szerint a gyilkossággal gyanúsított férfi állapota súlyos, de már ki tudták hallgatni, vallomásának részletei egyelőre nem publikusak.
Annyi tudható csak, hogy a gyermek lőtt sérüléseibe halt bele - tette hozzá a szóvivő.
A város alpolgármestere az MTI-nek kijelentette, hogy az abonyiak mélyen megdöbbentek az eset hallatán, és egyelőre nem találnak magyarázatot a történtekre.
Parti Mihály azt mondta, hogy a 30 év körüli házaspár viszonylag rendezetten, a közepesnél valamivel jobb anyagi körülmények között élt. A helybelieknek nincs információjuk arról, hogy az apa erőszakos természetű lett volna, és azt sem tudni, mivel foglalkozott.

hirado

2012.08.28. 14:22

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek