HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Balesetet okozott a fővárosi Vidám Park Polipja

t: 787

Balesetet okozott a fővárosi Vidám Park Polipja

Egy tizenéves lány beütötte a fejét a Vidám Park egyik forgójátékán, amikor az a padlólemezhez ért. Az ok: a kánikula miatt túlmelegedett a szerkezetben a hidraulikus olaj.

Utasokkal ütközött a padlólemeznek a Vidám Park egyik játéka - még kilenc nappal ezelőtt. A Polip nevű forgójáték egyik gondolája menet közben hozzáért a padlólemezhez, noha ez elvileg nem fordulhatna elő. A benne ülő tizenéves utas beütötte a fejét. Édesanyja ma a Híradónak azt mondta, nagyon megrázta őket az eset. A vizsgálat szerint a hidraulika olajának felforrósodása okozta a balesetet – hangzott el az M1 Híradójában.

A Vidám Park Polipja a csápjaira szerelt gondolákban ülő utasokat hirtelen forgatja, emeli a magasba vagy ereszti a mélybe. Augusztus 18-án az egyik gondola menet közben a padlólemeznek ütközött. Egy 17 éves lány és egy barátja ült benne - mondta a Híradónak a lány édesanyja.

"Én a másik sorban álltam, és csak a csattanásra lettem figyelmes, akkor gyorsan odaszaladtam, a gyerekem már jött ki, és fogta hátul a fejét, és mondta, hogy beütötte a fejét" – mondta el Nagy Krisztina.

A sérülés most is látszik a padlón. A Polipot a baleset után azonnal leállították. A vizsgálat kiderítette: a hidraulikai olaj túlmelegedett a nyári forróság és az egész napos használat miatt.

"Ez egy körülbelül 8 centiméteres lecsúszás volt – mondta Fehér Mariann, a budapesti Vidám Park szóvivője, aki szerint ez az ijedségen kívül más veszélyt nem jelentett. - Olyan ütközés lehetett, mint amikor a dodzsemben egymásnak ütközik két villanyautó, ettől függetlenül elhiszem, hogy megijedtek, azt is elhiszem, hogy megrántotta a fejét a kislány."

A Polip működését mindenesetre a hiba kijavítása után csak feltétellel engedélyezte a szakértő. "Elrendeltem, hogy plusz 30 fok külső hőmérséklet esetén háromóránként félórás szünetet kell tartani, hogy a gép kellő mértékben lehűljön" – hangsúlyozta Bakó István műszaki szakértő.

A lány édesanyjától a kilenc nappal ezelőtti balesetért ma telefonon elnézést kért a társaság, és jelezték: visszafizetik a jegy árát, amelyet egyébként a baleset után a többi utasnak már visszatérítettek.

hirado

2012.08.28. 14:18

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek