HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Őrizetbe vették az M3-ason halálos balesetet okozó szlovák nőt

t: 837

Őrizetbe vették az M3-ason halálos balesetet okozó szlovák nőt

A szakértői vélemény szerint a 35 éves nő ittas volt, amikor autójával belerohant az előtte haladóba.

Őrizetbe vették azt a szlovák állampolgárságú, 35 éves nőt, aki az M3-as autópályán kedd hajnalban három ember halálához vezető balesetet okozott; a szakértői vélemény szerint a nő ittasan vezetett - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére.

Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a kirendelt szakértő a vér- és a vizeletvizsgálat alapján alátámasztotta a baleset helyszínén már fennálló gyanút, miszerint a BMW vezetője alkoholos befolyásoltság alatt vezette autóját, amikor belerohant az előtte haladó Fiatba.

Hogy pontosan milyen mértékű ittasságra derített fényt a szakértői vizsgálat, arról a rendőrség a személyiségi jog védelmére, illetve nyomozati érdekre hivatkozva egyelőre nem nyilatkozik - tette hozzá a szóvivő.

Elmondása szerint a szlovák állampolgárságú nőt kedd délután ittas állapotban elkövetett, több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, vallomása nem publikus.

A rendőrség - a baleset súlya, az ittasság ténye, illetve amiatt, hogy külföldi állampolgárról van szó - javasolja az illetékes ügyészségen a nő előzetes letartóztatásba vételét; a bíróság várhatóan még a héten dönt az ügyben - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy valóban elaludt-e a volánnál a sofőr, mielőtt belerohant a Fiatba, a szóvivő megjegyezte: feltételezhetően igen, de ezt a körülményt még vizsgálják.

A rendőrség korábbi közlése szerint a szlovák rendszámú BMW kedden hajnali 4 óra 45 perckor nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt.

A szabályosan közlekedő személyautóban két középkorú karácsondi házaspár utazott. Négyük közül hárman bennégtek a kocsiban, míg azt az 54 éves nőt, aki ki tudott menekülni a járműből, másod- és harmadfokú égési sérülésekkel a fővárosi Honvéd kórházba vitték; állapota súlyos, életveszélyes - mondta a PMRFK szóvivője.

hirado

2012.08.22. 13:52

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek