HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Előzetesben marad P. Tamás

t: 947

Előzetesben marad P. Tamás

Meghosszabbították P. Tamás és négy társa előzetes letartóztatását. A férfit felbujtóként gyanúsítják az Aranykéz utcában 1998-ban megölt Boros Tamás meggyilkolásával, Prisztás József 1996-os meggyilkolásával és Seres Zoltán 1999-es megölésével kapcsolatban.



A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal hosszabbította meg P. Tamás és négy társa előzetes letartóztatását keddi végzésében abban a büntetőügyben, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) jár el előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés gyanúja miatt - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján. A végzés nem jogerős.

A közlemény szerint a bíróság valamennyi gyanúsított esetében a szökés, az elrejtőzés, valamint a bizonyítás meghiúsításának a veszélyével indokolta az előzetes letartóztatás meghosszabbítását. Ez az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2012. november 15-ig tart.

A Fővárosi Főügyészség az említett veszélyekre hivatkozva indítványozta, hogy a bíróság további három hónappal hosszabbítsa meg a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A bíróság az indítványt megalapozottnak találta - írták.

A bíróság végzése szerint figyelemmel a rendelkezésre álló adatokra, a gyanúsításban szereplő bűncselekmények tárgyi súlyára és szervezett jellegére, valamint a kiszabható büntetési tétel nagyságára, alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsítottak a szabadlábra kerülésük esetén szökéssel, elrejtőzéssel igyekeznének elkerülni a büntetőjogi felelősségre vonást, ezért az eljárási cselekményeken való jelenlétük csak a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbításával biztosítható.

A végzés szerint megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsítottak a szabadlábra kerülésük esetén összebeszéléssel, valamint a tanúk befolyásolásával meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást - áll a közleményben.

P. Tamás előzetes letartóztatását július 15-én rendelték el a Fővárosi Főügyészség indítványára, amely az NNI előterjesztése alapján született.

Az NNI akkor azt közölte: a Terrorelhárítási Központ (TEK) öt embert fogott el több budapesti és vidéki helyszínen, összehangolt akció keretében. P. Tamás mellett F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János előzetes letartóztatását is elrendelték.

Bánáti Kristóf, P. Tamás ügyvédje ezt követően a Hír TV-nek azt nyilatkozta: két gyanúsítást közöltek védencével. Egyrészt felbujtóként gyanúsították meg az Aranykéz utcában 1998-ban megölt - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly meggyilkolásával, másrészt pedig Prisztás József 1996-os meggyilkolásával kapcsolatban. Hozzátette: ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és ennek megfelelően meg is tagadta a vallomást.

P. Tamást azóta Seres Zoltán és a vele utazó olasz férfi 1999-es megölésének az ügyével kapcsolatban is felbujtással gyanúsítják.

P. Tamás egy időben a körözött magyarok listáján a legkeresettebbnek számított. Ő volt az olajügyekben játszott állítólagos központi szerepe miatt elhíresült Energol Rt. egyik igazgatója.

hirado

2012.08.17. 16:22

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek