HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Kriminálpszichológus: A rabok harmada nem akar visszakerülni

t: 993

Kriminálpszichológus: A rabok harmada nem akar visszakerülni

A kriminálpszichológus szerint meggyengült a pártfogói rendszer, a jó utat választók azonban már a börtönben kaphatnak szakmai segítséget.

Együttműködési megállapodást kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata az Országos Rendőr-főkapitánysággal. Ez a két hivatal mindennapi tevékenységét erősíti, elsősorban az áldozatsegítés, másodsorban a pártfogói felügyeleti szolgáltatások kapcsán – jelentette ki Kunfalvi Zoltán, az igazságügyi szolgálat vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.


Az áldozatok segítésére egy komplett szolgálat működik, ennek a szakigazgatási szerve az igazságügyi szolgálat. A bűncselekmények, illetve a tulajdon elleni szabálysértések áldozataivá vált személyek is fordulhatnak a szolgálathoz, ahol nem csupán anyagi segítséget kaphatnak, hanem jogi, illetve egyéb eljárási segítséget is. Ehhez mindenképp kell az intenzív együttműködés, ugyanis a rendőrség igazolásával tudjuk elfogadni a hozzánk érkező ügyfélnek a kérelmét – magyarázta Kunfalvi Zoltán.

Ennek a megállapodásnak a célja volt az is, hogy a bűnismétlést visszaszorítsák. Alapvetően a pártfogók feladata az, hogy folyamatosan nyomonkövessék az ügyfél életvitelét. Vannak magatartásformák, magatartási szabályok, melyeket a bíróság határozatban előír, ezek betartását nekünk kell ellenőrizni – magyarázta az igazságügyi szolgálat vezetője.

Hozzátette: a magatartási szabályok a legszélesebb körben értendőek, onnantól kezdve, hogy kötelező olvasmányokat írunk elő a fiatalkorú bűnelkövető számára egészen a jóvátételi programokon való részvételig.

Van esély azok számára, akik valóban úgy gondolják, hogy másképp akarják folytatni az életüket. Ha támogatást kérnek, már a büntetés végrehajtása közben megkapják azt szakemberektől, pedagógusoktól, pszichológusoktól. Vannak azonban olyanok, akik szakmaszerűen űzik a bűnelkövetést. Ők profik, egy idő után nem is kerülnek börtönbe, mert megtanulják, úgy elkövetni a bűncselekményeket, hogy a rendőrség ne akadjon a nyomukra – mondta a műsorban Végh József kriminálpszichológus.

Becslése szerint a börtönben lévők 25-35 százaléka nem akar visszakerülni, ők úgy is rendezkednek be a szabadulást követően, hogy lehetőleg legyen munkahelyük. Úgy vélte: a pártfogói rendszer meggyengült az utóbbi időben, és nem tud olyan támogatást nyújtani az elítélteknek, mint korábban.

hirado

2012.08.13. 07:22

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek