HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Kisstílű strici Kata gyilkosa

t: 121

Kisstílű strici Kata gyilkosa

Megtetszett neki, szexelni akart vele, de a lány ellenállt – szenvtelenül így indokolta brutális tettét elfogása után Bándy Kata (†25) gyilkosa.

P. Lászlót (26) a kommandósok vasárnap hajnalban kapták el, amint mindent hátrahagyva menekült az országból. A fiatal férfi Pécsett, a gyilkosság helyszínétől légvonalban alig egy kilométerre lévő Magtár utcában lakott, embertelen körülmények között. Az omladozó, koszos bérházban vizeletszag terjengett, amikor tudósítónk a pusztuló épületben járt: a háztömböt több tucat család lakja, és itt él az a lány is, aki mindössze két hete járt P. Lászlóval, s nem tudott semmit a férfi kegyetlenkedéséről.

– Három napja még nyugodtan sétált a gyerekek között, az égvilágon semmit sem láttam rajta – hebegett J. Rita (21), akit megérkezésünk után nem sokkal a zsaruk autóba ültettek, és elvitték kihallgatni.

A többszörösen börtönviselt, bűnöző férfinak lakhelyén, Kelebián felesége és gyermeke volt, Pécsett azonban futtatásból élt, a Felsővámház utca környékén dolgoztatta újdonsült élettársát. Úgy tudjuk, így figyeltek fel rá a nyomozók, amikor mindenkit ellenőriztek a környéken. Az sem zárható ki, hogy DNS-ét dobta fel a bűnügyi nyilvántartás, miután P. László szerepelt benne.

Hogy miért gyilkolta meg P. László Bándy Katát? Úgy tudjuk, a férfi azt a választ adta kihallgatóinak, megtetszett neki a lány, aki egyedül gyalogolt haza. Megtámadta, de Kata ellenállt. Azt egyelőre nem tudni, hogyan kényszerítette a lányt a férfi a több száz méterre lévő tett helyszínére. Bár P. László tagadta, hogy társai lettek volna, információink szerint a rendőrök további bűntársat vagy bűntársakat keresnek. Sőt továbbra is valószínűsítik, hogy az egyik tettes autó­val érkezhetett a helyszínre, abba rángatták be az összevert lányt. Keresik a férfi egyik rokonát is.

P. László nem elégedett meg a szerencsétlen lány megbecstelenítésével és meggyilkolásával, a gyilkosság után ki is fosztotta Katát. A lány minden értékét, pénzét, tárcáját magával vitte. Megtalálták nála a lány mobilját is.
A gyilkos három napig a Mag­tár utca közelében lévő bozótosban bujkált, ott is aludt, nem evett és nem ivott ez idő alatt. Attól rettegett, hogy elkapják, és szombaton, az elfogása előtti napon indult el gyalogosan a határ felé. Alig tíz kilométerre járhatott Horvátországtól, amikor elkapták Szajk és Lánycsók között, Pécstől harmincöt kilométerre – odáig gyalogolt.

A gyilkosnak fogalma sem volt, hogy hová is menjen, csak annyit tudott, arrafelé juthat ki az országból. P. László elfogásakor megsérült, az orvosi papírok szerint orrcsonttörést szenvedett.

Mint arról a Blikk is beszámolt, Bándy Kata két hete szombaton, egy szülinapi összejövetelről indult el éjjel kettőkor, ám soha nem ért haza. A pécsi rendőrségen pszichológusként szolgáló lány meztelen holttestére három nappal később, múlt hét szerdán Ledina városrészben, egy bokros árokban talált rá egy arra sétáló férfi.

Lopott, rabolt, gyilkolt

P. László Pécsett született, később családja az Alföldre, Kelebiára költözött. Úgy tudjuk, P. László alig három hónapja szabadult az előzetes letartóztatásból, lopás miatt vitték be. Egyes sajtóhírek szerint a gyilkosság idején is börtönben kellett volna lennie, július 2-án kellett volna bevonulnia húsz napra. Kelebián jól ismerik a férfit, lapunknak azt mondták: egy hónapja nem látták, akkor költözhetett el. P. Lászlónak mindig voltak ügyei: hol bűnügyek, hol szabálysértések. Bűnlajstroma tetemes, információink szerint főként kisebb betöréses lopásokban utazott, de az erőszak sem állt távol tőle. Fiatal kora ellenére rablás miatt már öt évet ült, 2009-ben szabadult. Egyik közösségi portálon azt írta magáról: érdeklődési köre az alvilág.


Féltik Kata édesanyját

Mindeközben a felfoghatatlan tragédiát Kata volt barátja M. Dániel (27) és a családtagok is nehezen élik meg. A fiatal lány nagyszülei hétfőn Bonyhádról újra Pécsre utaztak, hogy kisunokájuk emlékére gyertyát gyújtsanak a lány Dugonics utcai lakása előtt.

– Hogyan kelhetett fel a nap, és hogyhogy még csicseregnek a madarak ekkora tragédia után? – zokogott Pukli Jánosné Anna, miközben a mécseseket ásta elő táskája mélyéről. – Legalább elfogták a gyilkost, de büntetés-e a börtön az ilyen embernek? – fakadt ki Anna néni, aki hozzátette: Kata édesanyja, Edit romokban hever, és attól félnek, valami őrültséget tesz. – A lányomat mi is alig tudjuk elérni telefonon. Legutóbb csak annyit mondott, hogy aludni szeretne.

blikk


2012.07.17. 13:05

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek