HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Szél és eső - őszies időt hoz a hétvége

t: 128

Szél és eső - őszies időt hoz a hétvége

Pénteken nyugat, délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, északkelet kivételével meg is vastagszik a felhőzet. Késő délután a Dunántúlon már előfordulhat kisebb eső, zápor. Éjszaka az északkeleti országrész fölött is megvastagszik a felhőzet, dél felől egyre több helyen várható eső, zápor, délkeleten egy-egy zivatarra is számítani lehet.

Szombaton napközben országszerte többnyire erősen felhős lesz az ég, délután főként a Kisalföld térségében, illetve északkeleten vékonyodhat el, szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő eső, zápor, délen és keleten zivatar is. Az északkeletire forduló szél elsősorban délen, éjszakától egyre több helyen megélénkül, időnként meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13 és 18 fok között várható.

Távolabbi kilátások vasárnaptól szerdáig:

Hétfőig sok felhőre, inkább csak rövid napos időszakokra számíthatunk, majd kedden csökken a felhőzet, és szerdán nagyrészt napos, száraz idő ígérkezik. Vasárnap és hétfőn többfelé, kedden elszórtan valószínű eső, zápor, helyenként zivatar is előfordulhat. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 70 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak első felében 7, 12, majd 2, 7, végül -2, +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 12, 20, hétfőn 9, 17, kedden 9, 14, szerdán 13, 17 fok között várható.

Fejfájást és álmatlanságot okoz a melegfront

Melegfronti hatásra számíthatunk. Emiatt fejfájás, migrén, álmatlanság, vérnyomás-ingadozás, fáradékonyság egyaránt jelentkezhet. Csökkenhet a koncentráló-képesség.

hirado

2012.04.14. 11:33

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek