
A szűk határidőktől és a megvalósíthatatlan tervektől tart a főpolgármester.
A főpolgármester álláspontja szerint a BKV adósságállományában a szűk határidők jelentik most már a legnagyobb gondot. Emellett arra is figyelni kell, hogy a hosszú távú finanszírozásban tartható programokat és határidőket fogadjanak el – mondta a Ma Reggelben.
Tarlós István egyre bizakodóbb, miután a kormány tárgyalóbizottságával - Varga Mihállyal, Fellegi Tamással és Naszvadi Györggyel - már az első megbeszélésen más megvilágításba került a nyolcéves adósságállomány kérdése. Megjegyezte: úgy hiszi, erre a költségvetési évre talán meg fog oldódni a probléma. Reményét fejezte ki, hogy a kormány szerdán foglalkozik a kérdéssel. A főpolgármester elmondta, a társaság működtetésére vonatkozó hosszú távú koncepció keddre készül el.
Emiatt aggódik is Tarlós István, mert a hosszú távú koncepció elkészítésébe a Századvég Intézet is bekapcsolódott, ami pedig azt is jelenti, hogy nemcsak a városvezetés elképzelései lesznek benne a tanulmányban. „Attól tartok, nehogy a végén olyan anyag készüljön el, melynek során olyan programot, vállalásokat fogad el a közgyűlés, amik most megoldásnak tűnnek, de végrehajthatatlanná válnak" - fogalmazott Tarlós István.
A főpolgármester hangsúlyozta ugyanakkor: egyetért azzal a céllal, hogy a kormány mielőbb ki tudjon szállni a rendszertelen támogatásokból.
Mint mondta, a jelenlegi helyzetnél is nagyobb gondot jelent azonban majd a HÉV és metrószerelvények cseréje, valamint a hármas metró pályájának felújítása. "Fogalmam nincs, hogy a városnak, de az államnak is honnan és hogyan lesz erre pénze" - mondta a városvezető, kiemelve: a BKV adósságállománya 10 milliárdokról, a járműcsere azonban 100 milliárdokról szól.
hirado
2012.02.20. 12:05