
Azonnali válságkezelő lépések kellenek a munkahelyüket elvesztő dolgozók, az érintett vállalkozások, a helyi önkormányzat bevonásával.
Az LMP felszólítja a kormányt, gondoskodjon megfelelően a Malév munkavállalóiról, ha már hagyta csődbe jutni az állami céget. Az ellenzéki párt szerint az új vizsgálóbizottságnak a csőd körülményeit is fel kell tárnia.
A Malév bértartozásának összege a becslések szerint mintegy kilencmilliárd forint, a cég számláján viszont összesen nagyjából egymilliárd maradt. A teljes adósság százhúszmilliárdra rúghat, így az utasok kártérítése, a beszállítók - közöttük számos kis- és közepes vállalkozás - kifizetésére végképp semmi remény - áll az LMP közleményében.
Az ellenzéki párt úgy látja, a jelenlegi helyzetben kevés az esély arra is, hogy a dolgozók olyan álláskeresési, támogató programban vegyenek részt, mint amilyet a múlt héten bezárt Nokia gyárában bejelentettek, ezért szerinte azonnali válságkezelő lépésekre van szükség a munkahelyüket elvesztő dolgozók, az érintett vállalkozások, valamint a helyi önkormányzat bevonásával. Az LMP követeli azt is, hogy az új parlamenti vizsgálóbizottság ne csak 2010-ig vizsgálja az eseményeket, hanem a csődbe jutás okait is tárja fel.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos csütörtökön jelentette be, hogy tíztagú parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Malév és a Budapest Airport privatizációja, valamint a légitársaság visszaállamosítása körülményeinek kivizsgálására.
hirado
2012.02.18. 10:56