HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > LMP: nem kérünk a közkegyelemből

t: 35

LMP: nem kérünk a közkegyelemből

A párt úgy látja, hogy az LMP politikusai és aktivistái nem követtek el bűncselekményt, amikor tavaly december 23-án a Parlament bejárataihoz láncolták magukat.

Így kommentálta az MTI-nek Szabó Tímea képviselő azt, hogy pénteken fideszes és KDNP-s képviselők indítványaként az Országgyűlés elé került az a törvényjavaslat, amelynek elfogadásával a Ház közkegyelmet adna azoknak, akik ellen az LMP által meghirdetett demonstrációban való részvételük miatt büntetőeljárás indult.

Az előterjesztők a javaslat indoklásában azt írják: a parlament méltányosnak tartja, hogy az egyes sarkalatos törvények elfogadása ellen maguk leláncolásával demonstráló, és emiatt büntetőeljárás hatálya alá került személyekkel szemben közkegyelmet gyakoroljon a törvényhozás.

Az alaptörvény elfogadását ugyanis olyan kiemelkedő történelmi eseménynek tekinti a Ház, amely indokolja "az alaptörvényből fakadó jogosultságok gyakorlása ellen" még a személyi szabadság megsértése bűntettével, vagy szabálysértés elkövetésével tüntető személyekkel szemben is e méltányosságot - olvasható az indoklásban.

Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának LMP-s alelnöke viszont azt a meggyőződésüket hangoztatta, hogy sem politikusaik sem aktivistáik nem követtek el bűncselekményt a 2011. december 23-i akció során. Véleménye szerint ebben az ügyben abszurd a személyi szabadság korlátozásáról beszélni, ezért úgy gondolja, hogy az eljárást bűncselekmény hiányában kellene megszüntetni.

"A közkegyelem, mint eszköz csak nagyon kivételes esetekben alkalmazható a büntetőjogban, ez pedig nem az az eset" - értékelte.

Szabó Tímea szerint a büntetőeljárás "politikai megrendelésre indult, lukra futott és most a kormány egy amnesztiával igyekszik elkenni" az ügyet. Egyúttal hangsúlyozta, hogy nem értenek egyet a javaslattal, de a közkegyelemről jogilag nem lehet lemondani.

A képviselő nem tartja véletlennek, hogy a javaslat általános vitáját - a napirendi javaslat szerint - kedden az utolsó napirendi pontként, várhatóan késő este folytatják majd le. "A kormány egyértelműen megpróbálja elzárni a nyilvánosságot ettől a vitától" - mondta a képviselő, aki hozzátette, kezdeményezni fogják, hogy a javaslatot korábbi időpontban tárgyalják.

hirado

2012.02.17. 20:06

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek