HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Várat magára Gyurcsány és Jávor sörözése

t: 47

Várat magára Gyurcsány és Jávor sörözése

Jávor Benedik szerint átlátható az LMP gazdálkodása, kisebb szabálytalanságokat követtek el, de orvosolták azokat.

A március 15-i demonstráció kérdése, az LMP népszavazási kezdeményezése, illetve az ellenzéki kerekasztal felállítására vonatkozó elképzelések kerültek szóba a Szolidaritás képviselőivel folytatott tárgyaláson – jelentette ki Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője az m1 Ma reggel című műsorában.

Emlékeztetett, az LMP kongresszusán döntött arról, hogy a párt az ellenzéki kerekasztal tárgyalásain nem kíván részt venni, de egyeztet más pártokkal, civil szervezetekkel. Elmondta: hamarosan a 4K! és a Milla képviselővel egyeztet. Kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetőjének felvetéseire egy válaszlevélben reagált, melyben leírta, hogy melyek azok az okok, ami miatt nem kívánnak együttműködni a párttal.

Arra a kérdésre, hogy mikor ülnek le sörözni a volt miniszterelnökkel, azt válaszolta: nem zárja ki, hogy egyes kérdésekben együttműködnek a Demokratikus Koalícióval, szervezett együttműködésről azonban nem lehet szó.

Beszélt arról is, hogy szerinte a közvélemény-kutatási adatok alapján immár nem rendelkezik nagy előnnyel a Fidesz, a kormánypártnak másfél millió szavazója van, ugyanannyi, mint amennyi a Jobbikon kívüli ellenzéknek. A kérdés, hogy a bizonytalan 2 millió embert ki tudja megnyerni. Ez szerinte nem lehetséges egy nagy ellenzéki összeborulással, hanem önálló és intenzívebb politizálással. Arról kell őket meggyőzni, hogy a politika nem tőlük távol lévő, úri huncutság – fogalmazott Jávor Benedek.

A Fidesz szóvivője korábban az Állami Számvevőszék jelentése alapján úgy vélte, hogy az LMP 2009-2010-ben felelőtlenül gazdálkodott. Erre a frakcióvezető azt mondta: Selmeczi Gabriellának komoly szövegértési problémái lehetnek, ha ezt olvasta ki a dokumentumból. Elismerte, hogy valóban követtek el szabálytalanságokat, de ezeket orvosolták. Mindössze arról van szó, hogy bizonyos tételeket nem a megfelelő rubrikában könyveltek el. Az LMP gazdálkodása azonban átlátható, nem tűnt el semmilyen pénz – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy keresik-e még Schiffer András volt frakcióvezető helyét a pártban, Jávor Benedek azt felelte: Schiffer András továbbra is a frakció oszlopos tagja. Továbbra is számítanak a munkájára, mind a frakcióvezetésről, mind a hálózatépítésről folyamatosan konzultál vele.

Annak kapcsán, hogy az Európai Parlament tegnap jelentést fogadott el hazánkkal kapcsolatban, az LMP frakcióvezetője kiemelte: nem örülnek az újabb elítélő határozatnak, ez azonban nem valami eddig ismeretlen, és rosszindulatú támadást jelent az ország ellen, hanem alapvetően összegzi azokat a kritikákat, melyek az országot érték az elmúlt időszakban. Mindemellett felhívja az uniós szervek figyelmét, hogy következetesen tartassák be az országgal az uniós jogszabályokat, és kövessék figyelemmel a demokráciával kapcsolatos folyamatokat Magyarországon.

hirado

2012.02.17. 10:52

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek