
Változik a hulladékgazdálkodási törvény, csak azért a hulladékért kell majd fizetni, amit nem szelektíven gyűjtenek.
Időzített ökológiai bomba a verespataki cián-technológiás bányaberuházás? Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár a Közbeszéd stúdiójában a hatósági díjas szemétdíjról is kérdeztük.
Dicséret illeti román kormányt, hogy az Espooi Egyezmény értelmében lehetővé tette, hogy hazánk a véleményét kifejtse, de ezt nem kell figyelembe vennie – hangsúlyozta Illés Zoltán a környezetügyért felelős államtitkár. Ha úgy dönt a román kormány, hogy megépíti a bányát, akkor is az Uniós szabályok szerint kell ezt tennie. Emellett minden uniós tagország mindet elkövethet, hogy az előírásokat az „utolsó bötűig” betartsák. Ha bármiben eltérnek majd az előírásoktól, tervdokumentációtól, akkor eljárásokat lehet indítani. A ciántechnológia alkalmazás kapcsán megemlítette: az Európai Parlament is azt követeli az Európai Bizottságtól, tiltsák be a cianidos technológiát, de ez egyelőre nem teljesül.
A hulladékgazdálkodási törvény kapcsán az államtitkár elmondta: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, ha egy-egy város saját kezébe vette a hulladékgazdálkodás kérdését, általában nem profitorientált alapon végzik a tevékenységet. A magánérdekeltségek általában túlszámláznak, a „normális állam és önkormányzat” nem profitra, hanem népszerűségre törekszik.
Illés Zoltán nyomatékosította, nem attól drágul a szolgáltatás, hogy változik a tulajdoni forma, eddig azért került sokba, mert akik eddig csinálták azok loptak. Az emeli az árakat, hogy bevezetik az EU által előírt lerakási díjat, ez azt jelenti, hogy ki kell szedni az újrahasznosítható anyagokat, ha ezeket eladják, akkor abból bevétele van. A feltételrendszer adott, mert az ország legalább 90%-ban már van infrastruktúra, kukás kocsi, lerakó. Ezután csak azért a hulladékért kell fizetni, amit nem szelektíven gyűjtöttek.
Budapesten a szelektív gyűjtést azért nem vezették be, mert abban volt az üzlet, hogy ömlesztve gyűjtötték. A fővárosban sem okoz gondot a bevezetés, mert a meglévő kukákra rá lehet írni, hogy melyik mire való – a maradékért kell csak fizetni. Hozzátette, az állam fogja meghatározni az árakat, és nem engedi, hogy dráguljon a szolgáltatás.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a tárca tervezi egy 24 órában működő zöld kommandót állít fel, mely minden környezetvédelmi területen működne, idén erre a források hiánya miatt nincs lehetőség, de jövőre mindenképpen megalakul.
hirado
2012.02.17. 10:50