
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége arra kéri a Malév vagyonfelügyelőjét, hogy kerüljenek be a kedvezményezettek körébe.
Az MTI-Hírcentrum információi szerint szinte biztosnak tűnik, hogy a Malév vagyonából az utasok kártalanítása és a dolgozók bérének kifizetése után a beszállítóknak már nem fog jutni pénz.
A hitelezőknek negyven napjuk van, hogy követeléseiket bejelentsék a felszámolónak, aki csak azt a bejelentést veszi nyilvántartásba, amely után a követelés 1 százalékát a megadott számlára befizették.
Az első felszámolási kérelmet a 3 millió forint jegyzett tőkével működő százhalombattai Bellum 2000 Kft. adta be, ezután a Malévot stratégiailag kiemelt céggé nyilvánították. Ezért csődvédelmet kapott, vagyis ellene semmilyen követelést nem lehet érvényesíteni. Ez a moratórium a felszámolási eljárás megindításával elvileg megszűnt volna, de ezt a bíróság kilencven nappal meghosszabbította.
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége arra kéri a Malév vagyonfelügyelőjét, hogy a cég felszámolása során kerüljenek be a kedvezményezettek körébe, vagyis ők is nyújthassanak be kártérítési igényt. Az így nyert pénzből ugyanis ki tudnák fizetni azokat az utasokat, akik Malév-jegyet vásároltak, de elutazni már nem tudnak.
hirado
2012.02.16. 11:09