
Kérdéses a hírtartalma az Orbán Viktor elleni puccsról szóló információknak, melyeknek azonban valószínűsíthetően van valamennyi igazságtartalma – jelentette ki Simon János politológus az m1 Ma reggel című műsorában pénteken. Mint mondta: nagyon sok összeesküvés-elmélet megalapozott, és bizonyítható, sőt a történelem erről szól. Bár bizonyos liberális körök az összes összeesküvés-elméletet megpróbálják lejáratni.
Lázár cáfolja a puccskísérletről szóló híreket
A Fidesz frakcióvezetője határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a magyar kormányt és személyét célzó puccskísérletről beszélt volna Orbán Viktor miniszterelnök Egerben, a Fidesz-KDNP frakcióülésén. Lázár János ezt a tanácskozás utáni pénteki sajtótájékoztatón közölte újságírói kérdésre válaszolta. Orbán Viktor az ország sorsával foglalkozott beszédében - jelentette ki a politikus.
Simon: hadjárat volt
Tavaly tavasszal elhangzott az akkori szlovén miniszterelnök szájából, hogy Magyarország ellen indítanak egy hadjáratot, melyben ízekre szedik és lealázzák - mondta ugyanakkor a politológus a Ma reggelben. Akkor már tudni lehetet, hogy valami készül, csak megvárták a magyar uniós elnökséget. Valószínűsíthető egy gazdasági, nagyon erős, multinacionális vonulat volt mögötte, illetve a hozzá kapcsolódó médiaháttér, mely a nyugat-európai baloldalt fogta össze - magyarázta a szakember.
A diplomatahálózatban kevés a változás
Simon János megemlítette azt is: a sajtó szerint a külügyi hálózat is részt vett a puccskísérletben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a diplomatahálózatban kevés a változás, Latin-Amerikában és Lengyelországban jelenleg is a Gyurcsány-kormány idején kinevelt diplomaták teljesítenek szolgálatot.
Emlékeztetett arra: Charles Gati már az Orbán-kormány hatalomra kerülése után néhány nappal kijelentette, hogy mindent megtesznek Orbánék ellen. Ezt a vonulatot Konrád György író indította be közvetlenül a választások után.
Későn ébredt az önvédelmi reflex
Úgy vélte: nagyon későn ébredt a magyar önvédelmi reflex, a nemzetközi magyar kapcsolati rendszert későn indították be. Itt valahol elaludt egy kommunikációs hálózat. A kommunikáció most volt a legjobb, Brüsszelben, az Európai Parlament alapjogi bizottságában profi módon felkészültünk. Ha valaki ezt megnézte, láthatja, hogy kommunikációban legyőztük azt az oldalt, mely Magyarország ellen támadást intézett.
Magyarországnak az önérzetébe is tapostak akkor, amikor az ország demokratikusan választott miniszterelnökét fasiszta jelzővel illetik, és náci egyenruhában ábrázolják a nyugat-európai sajtóban megjelenő karikatúrákon – tette hozzá a politológus.
Arra a kérdésre, hogyan értelmezi a kormány konszolidációs törekvéseit, Simon János azt mondta: meggyőződése, hogy előtérbe fog kerülni a gazdaság, a kis és középvállalkozások támogatása. Ha stabilitást tudunk elérni, akkor konszolidálódik az ország politikailag is – szögezte le.
A lapok ezt írták
A Magyar Nemzet pénteki számában megjelent cikk ismerteti, hogy a puccskísérletnek nemzetbiztonsági vonatkozása is volt, de részt vettek benne hazai és külföldi diplomaták, valamint felhasználták a nemzetközi médiát is a kormányfő elmozdítására. Utóbbival kapcsolatban Orbán Viktor példaként említette a CNN amerikai hírtelevízió Fideszen belüli Orbán-ellenességet sulykoló tudósításait. A kormányváltást vagy legalábbis a miniszterelnök elmozdítását célzó támadások koncentráltsága ellenére leverték a puccsot - állapította meg Orbán Viktor a Magyar Nemzet szerint.
A Népszabadság azt írja, hogy a miniszterelnök szerint a CNN a Magyarországról szóló tudósításaival szándékosan akarta azt a látszatot kelteni, hogy az ő befolyása meggyengült. A Magyar Hírlap azt írja: az előző kormányhoz kötődő külügyesek használhatták fel nemzetközi kapcsolataikat arra, hogy gyengítsék a miniszterelnök tekintélyét.
Az Index információi szerint Orbán a december végi napokat hozta fel példának, amikor az összehangolt támadásokról beszélt. Az Index úgy tudja, a decemberi események után a miniszterelnök környezetében olyan részletes tanulmányok készültek, amelyek megpróbáltak magyarázatot találni az Orbánt és a kormányzatot támadó cikkdömpingre. A Miniszterelnökség egyik munkatársa az Indexnek azt mondta, hogy a kormánynak már nem kell vakon tapogatóznia ezen a téren, mint ahogy 2010 és 2011 fordulóján, amikor szintén sokan támadták. Az illetékeseknek országonkénti részletes, árnyalt információi vannak a sajtómozgásokról és azok gazdasági hátteréről. A magyar diplomatáknak pedig feladatul tűzték ki, hogy ezen információk birtokában célzottan is tegyenek meg mindent, hogy javuljon az országról sugárzott összkép.
hirado
2012.02.10. 11:19