
Már a Malév leállásának napján és azóta is folyamatosan próbálják visszaszerezni a kárbaveszett jegyek árát az utasok.
Mindenképpen kártalanítják azokat az utasokat, akik február hatodikáig használták volna fel a jegyüket, vagy már korábban elutaztak külföldre és február végéig hazarepültek volna. Aki más időpontra foglalt, annak érdemes ott kártérítést kérnie, ahol megvette a jegyét. Ha bankkártyával fizetett, a bankját kell megkeresnie.
Már a Malév leállásának napján és azóta is folyamatosan próbálják visszaszerezni a kárbaveszett jegyek árát az utasok. Eddig összesen 1200 panasz érkezett a Közép-Magyaországi Fogyasztóvédelmi Egyesülethez, akik a külföldi utasoknak is próbálnak segíteni. „A fogyasztóknak joguk van a jegyárakat visszakövetelni, illetőleg bizonyos körben a vonatkozó uniós rendelet alapján nemcsak a jegyár visszatérítésre jogosultak, hanem a megfelelő segítségnyújtásra” – mondta a Duna Híradónak, Eitmann Norbert, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke.
Egy kormányrendelet szerint azokat az utasokat mindenképpen kártalanítják, akik február hatodikáig használták volna fel a jegyüket, vagy már korábban elutaztak külföldre és február végéig hazarepültek volna. Aki más időpontra foglalt, annak érdemes ott kártérítést kérnie, ahol megvette a jegyét, illetve ha bankkártyával fizetett a repülőjegyért, akkor először a saját bankját kell keresnie.
Nyaralni is sokan jártak a Malév charter-gépeivel. Az utazásszervezők szerint, aki már kifizette az utazását, valószínűleg nem éri kár, mert az utazási irodák próbálják átfoglalni más céghez a jegyeket. „Az utazási irodáknak nem érdeke az, hogy a tervezett csomag utakat ne szervezzék meg, hanem mindent meg fognak próbálni, hogy átszervezzék” – mondta Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke.
A Malév kiesésével a Liszt Ferenc repülőtér egyik legnagyobb légitársaságává előlépő Ryanair várhatóan holnap állapodik meg a Budapest Airporttal. Budapesti bázisuk megnyitásához állami támogatást is kapnak, hogy mennyit, azt nem árulta el a cégvezető.
hirado
2012.02.10. 11:16