
Megkezdődött a Fidesz-KDNP háromnapos, zárt frakcióülése szerdán Egerben; a helyszín közelében mintegy ötvenfős csoport szimpátiatüntetést tartott a kormány és a kormányfő mellett.
A tüntetők a többi között "A nemzet a kormány mellett", "Hands off Orbán Viktor", "Hands off Hungary", "Szeretünk, Viktor", "Viktor, tarts ki, veled vagyunk!" feliratú táblákat tartottak fel. Először délután kettőkor vonultak a Hotel Egerhez, mert úgy tudták, akkor érkeznek a politikusok, azután hazamentek, s este visszatértek a szállodához.
Az autóból kiszálló Kövér László odament az emberekhez, az Országgyűlés elnökét "kétharmad, kétharmad" skandálással fogadták. A frakcióülésre utolsóként érkezett meg Orbán Viktor, akit lelkesen üdvözöltek a fagyoskodó tüntetők, azt kiabálva, "kétharmad", "Magyarország", "szeretünk, Viktor!", illetve "elszámoltatást!". A miniszterelnök sokukkal kezet fogott, s megköszönte a támogatást és a biztatást.
A hotelt nem lehetett megközelíteni, a közvetlenül az előtt lévő parkolót is lezárták. A bejárattól mintegy 20 méterre várakozhattak a kijelölt helyen a tüntetők, a fotósok és az újságírók, utóbbiaknak forró teát vittek ki a frakció munkatársai.
Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke elmondta, szerdán a miniszterelnök tájékoztatja a frakciót a közelmúlt eseményeiről, beleértve a nemzetközi tárgyalássorozatot. A korábbi három frakcióülésből kiindulva ez akár éjfélig is eltarthat - tette hozzá.
A csütörtöki nap programja is a kormányfő tájékoztatásával kezdődik, akkor már a jövőt érintő tennivalókról lesz szó, ebéd után pedig vitára, illetve kérdezésre is lehetőség lesz a frakcióülésen. A képviselők írásban előre is jelezhették a miniszterelnökhöz szóló kérdéseiket.
A sajtófőnök szerint biztosan szóba kerül a járási rendszer vagy a devizahitelesek problémája.
Pénteken szekciókban ülnek össze a frakció kabinetjei, az illetékes minisztereket, államtitkárokat hallgatják meg a legaktuálisabb témákban. Ezen a napon tájékoztatják a történtekről a sajtó munkatársait is.
Nincs napirenden a plágiumügy
A Fidesz-frakció sajtóosztálya határozottan cáfolta, hogy a kihelyezett frakcióülésen napirendre kerülne a köztársasági elnök állítólagos plágiumügye.
Szerdán az Index azt írta: "több képviselő szerint" téma lesz Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumgyanús ügye is. Az egyik képviselő szerint annak ellenére beszélni fognak az ügyről, hogy az nem szerepel a hivatalos programpontok között - olvasható a hírportálon.
A Fidesz-frakció sajtóosztálya erre úgy reagált: "a nevük elhallgatását kérő informátorokra való hivatkozást a frakció sajtóosztálya álságosnak és hitelt nem érdemlőnek tartja".
Mint kiemelték: az állítólagos plágiumügy kivizsgálására már létrejött egy szakértőkből álló bizottság. A frakció véleménye szerint ugyanis egy tudományos munkát nem politikusoknak, hanem a témában jártas szakértőknek kell minősíteni - tették hozzá.
A Fidesz-frakció sajtóosztálya az MTI-t úgy tájékoztatta: az Egerben tartott kihelyezett frakcióülés szerdán a miniszterelnök helyzetértékelő előadásával kezdődik. A tanácskozás csütörtöktől lesz "interaktívabb", amikor a képviselők kérdéseket tesznek fel - jelezték.
hirado
2012.02.09. 11:21