HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Erőpróbát jelent az OMSZ-nak a hideg

t: 44

Erőpróbát jelent az OMSZ-nak a hideg

10-15 százalékkal több hívás érkezik a mentőkhöz a hidegben. Éjszaka 9 embert láttak el szén-monoxid-mérgezés miatt, és 34 kihűléses eset történt.

A hideg idő miatt körülbelül 10-15 százalékkal több hívás érkezik a mentőkhöz, az igazi problémát azonban az jelenti, hogy az útviszonyok miatt komoly erőpróbát jelent a kollegáknak eljutni az adott helyszínre – jelentette ki Győrfi Pál, az országos Mentőszolgálat szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.

Mint mondta: éjszaka kilenc embert láttak el szén-monoxid-mérgezés miatt, közülük ketten életüket vesztették. Éjszaka 34 kihűléses eset történt, volt közöttük hajléktalan, akit egy telefonfülkéből vittek be, de olyan is, akit egy rosszul fűtött lakásból szállítottak el a szomszédok jelzései alapján.

Beszélt arról is, hogy ebben az időszakban a négykerék-meghajtású autókat állítják szolgálatba, illetve hét mentőhelikopter is riasztható. Azt ajánlotta: ha kihűlt emberrel találkozzunk, a mentők kiérkeztéig takarjuk be valamivel az illetőt, a fagyott testrészt pedig ne dörzsöljük durva anyaggal, mert hámsérülést okozhatunk, ami ronthat a helyzeten. Szén-monoxid-mérgezésnél pedig szellőztessünk, és hívjunk segítséget.

hirado

2012.02.09. 11:13

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek