
A párt szerint a Nokia délelőtti bejelentése a Malév csődjével kiegészítve, „egy koki- és sallersorozat immár a kormány munkaerőpiaci politikájának”.
Az LMP véleménye szerint a Nokia 2300 fős elbocsátásról szóló bejelentése „kijózanító saller” lehetett Orbán Viktor számára – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.
A párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője emlékeztetett rá, hogy a miniszterelnök keddi évértékelőjében még arról beszélt, hogy mindenképen számít az olyan cégekre, mint a Nokia, mert azok biztos munkát teremtenek a magyaroknak.
A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy Orbán Viktor szerint hasznos lépés volt 19 százalékról tíz százalékra csökkenteni a társasági adó kulcsát.
Scheiring Gábor úgy véli, hogy a kormányoldal beszállt a lefelé tartó adóversenybe, miközben a munkavállalók kiszolgáltatottságát fokozó törvényeket alkotott, a Nokia bejelentése viszont azt mutatja: „Orbán Viktor receptje megbukott”.
Hozzátette, hogy mindez, a Malév csődjével kiegészítve, „egy koki- és sallersorozat immár a kormány munkaerőpiaci politikájának”.
A gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot sürgető képviselő azt kérte, hogy kabinet szakítson azzal a politikával, amelyik a munkaerő kiszolgáltatottsága árán kívánja Magyarországra vonzani a tőkét. Véleménye szerint ehelyett inkább olyan, magas hozzáadott értéket előállító cégeket kell az országba csábítani, amelyek hosszútávon itt maradnak. Egyúttal arra is felszólított, hogy a kormány javítson a kis- és középvállalkozások helyzetén.
Végül a kabinet figyelmébe ajánlotta, hogy az Európai Unió létrehozott egy Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot (EGAA), amelyik azt segíti, hogy az utcára kerülő emberek a megfelelő átképzések után újra munkához jussanak.
hirado
2012.02.09. 11:12