HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > MSZP: a kabinet tudott a január 2-i kormányellenes tüntetés készülő megzavarásáról

t: 39

MSZP: a kabinet tudott a január 2-i kormányellenes tüntetés készülő megzavarásáról

Az ellenzéki képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a belügyminiszter elismerte, hogy a rendbontás előre beazonosítható helyszínén és időpontjában egyetlen egyenruhás sem volt, miközben 80 civilruhás rendőr kísérte figyelemmel az eseményeket, akik nem avatkoztak be a tüntetők védelmében.

Harangozó Tamás szerint Pintér Sándor nem adott szakmai magyarázatot arra, miért hagyták a békés demonstráció törvénytelen megzavarását. A rendőrség számos alkalommal bizonyította, hogy képes a tömegrendezvények szakszerű kezelésére, a rendbontókkal szembeni hatékony és határozott fellépésre. Erre szolgáltatott példát február 1-jén az Új Színháznál tartott tüntetés, illetve előző évben a melegfelvonulás biztosítása - közölte.

A szocialista politikus úgy látta, a bizottsági meghallgatás után egyetlen lehetséges magyarázat maradt: január 2-án politikai okai voltak a szakszerű rendőri fellépés elmaradásának, mint ahogy december 23-án is politikai okai voltak a tüntetők és a képviselők előállításának.

Pintér Sándor belügyminiszter szerint a rendőrség higgadtan, szakszerűen járt el az Operaház előtti, január 2-i tüntetés biztosítása alatt.

A tárcavezető kedden, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti meghallgatásán úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy a rendőrség kellőképpen felkészült a demonstrációra.

A belügyminiszter Iváncsik Imre, a bizottság szocialista alelnöke kérdésére válaszolva elmondta: tudtak arról, hogy a Hajós utcába ellentüntetést szerveztek, a Nagymező utca és az Andrássy utca sarkán összeszólalkozó két csoportot pedig az erről szóló bejelentés után azonnal szétválasztották, holott az hatályos törvények alapján a szervezők feladata lett volna. Megjegyezte, a rendőrség ezalatt hét demonstrálót igazoltatott és szólított fel arcuk felfedésére, a szabálysértést elkövetők ellen pedig feljelentést tettek, aminek elbírálása jelenleg is tart.

hirado

2012.02.08. 11:38

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek