
Néhány tucat repülőgép kapitány talán el tud helyezkedni külföldi légi társaságoknál, de a Malév-dolgozók töbségének erre nincs esélye - mondta a Hunalpa érdekvédelmi egyesület elnöke.
Kétszáz pilóta vesztette el a munkahelyét a Malév csődjével – mondta Óvári Tamás, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke a 180 percben. Az érdekvédelmi szervezet vezetője szerint az összes pilóta nem tud elhelyezkedni a külföldi légitársaságoknál. Ráadásul a volt Malév-pilótákat külföldi bázisokon alkalmaznák, főleg csak a parancsnokokat, közülük nagyjából harminc-negyven ember tudna újra elhelyezkedni.
Az első tiszteknek azonban nagyon nehéz külföldön munkát találni – tette hozzá Óvári Tamás. A pilóták érdekvédelmi egyesületének elnöke szerint a Malév csődje nem volt váratlan, számítottak rá, de ettől függetlenül sokkolta a kollégákat. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy nem csak pilóták dolgoztak a Malévnál, hanem közel háromezer ember munkahelye veszett el, ők kilátástalan helyzetbe kerültek.
Óvári Tamás elmondta, a héten lesz bejelentve a csoportos létszámleépítés, aztán minden Malév-dolgozót le fognak bocsátani. A HUNALPA elnöke szerint a fapados légitársaságoktól nem lehet várni a probléma megoldását, mert ezeknek a cégeknek megvan a bázisa, nem fognak fejleszteni Magyarországon.
Óvári Tamás szerint, ha lesznek is akik el tudnak helyezkedni külföldön, az nem segít az országon, ha a jól képzett szakemberek máshol dolgoznak. „Én úgy gondoltam, hogy a Fidesz-kormánynak is fontos, hogy a képzett, kvalifikált emberek Magyarországon maradjanak, és itt tudjanak dolgozni” – mondta a pilóták érdekvédelmi egyesületének elnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
hirado
2012.02.06. 10:25