
Az LMP-nek most nem feladata, hogy együttműködjön a Demokratikus Koalícióval (DK) - írta a párt újonnan megválaszolt frakcióvezetője Gyurcsány Ferencnek.
Jávor Benedek kifejtette: szerinte nincs értelme a színfalak mögött zajló "szakértői" eszmecserének, ezért inkább azt javasolja, hogy az elmúlt két évtizeddel való szembenézést a civil közösségekkel közösen, a nyilvánosság előtt folytassák.
Gyurcsány Ferenc szerdán nyílt levéllel fordult az LMP frissen megválasztott frakcióvezetőjéhez, amelyben azt javasolta, hogy ha a 2010 előtt folytatott politikájuk néhány eleme az oka annak, hogy Jávor Benedek elutasítja a demokratikus ellenzéki pártok együttműködését, akkor ezt beszéljék meg szakértőik "akár a nyilvánosság kizárásával, azért, hogy értsük egymást".
A Facebookon szerdán közzétett levelében a volt kormányfő két konkrét ügyre reagál, hivatkozva arra, hogy Jávor Benedek az általa megismert nyilatkozataiban közlése szerint azt mondta: az LMP nem akarja rehabilitálni az MSZP-t, a DK-t és hogy minden együttműködés előfeltétele a 2006 őszén történtekkel és a pártfinanszírozás anomáliáival való szembenézés.
Jávor Benedek szombaton szintén a közösségi oldalon válaszolt. Szavai szerint kritikájuknak nem az a célja, hogy a volt kormányfőt kiáltsák ki bűnbaknak a harmadik köztársaság minden kudarcáért, de a kudarcban Gyurcsány Ferencnek is része van. Úgy fogalmaz: az egykori miniszterelnök néhány nagy súlyú erkölcsi dilemmában rosszul foglalt állást, ami hozzájárult "a magyar demokrácia erkölcsi alapjainak felőrlődéséhez, ezen keresztül a harmadik köztársaság bukásához".
Hangsúlyozza, hogy emiatt akinek a demokrácia erkölcsi alapjainak a helyreállítása is a céljai között szerepel, azokat most nem segíti a DK vezetőjével való együttműködés. "És azt is jelenti, hogy amennyiben Ön hozzá akar járulni a demokrácia helyreállításához, elkerülhetetlen, hogy szembenézzen ezzel a felelősséggel" - írja Jávor Benedek.
Kijelenti azt is, hogy nem akarnak erkölcsi értelemben egyenlőségjelet tenni a volt miniszterelnök kormányzása és a jelenlegi kurzus közé. Azt írja, hogy a Gyurcsány-kormányok egy szabadelvű, pluralisztikus demokrácia alkotmányának a talaján működtek, amely a hatalom megosztásán, a közjogi intézmények egymást korlátozó, ellenőrző viszonyán nyugodott, de a politikus miniszterelnöki működéséhez nagyon súlyos normasértések kötődnek.
Ezeknek fontos szerepük volt abban, hogy "a demokrácia intézményrendszerét most szétverhették" - teszi hozzá. Jávor Benedek kijelenti azt is, hogy a demokrácia erkölcsi hitelének aláásásában igen fontos szerepe volt a befolyásos gazdasági szereplők és a pártok közötti illegális együttműködésnek, összefonódásnak. "Ennek a legnyilvánvalóbb aspektusa, amikor egyes politikusok a közérdeket személyes anyagi előnyök fejében kiárusítják."
A frakcióvezető szerint azt is nehéz lenne tagadni, hogy "a korrupciónak ebben a műfajában élen járt az Ön volt pártjának számos politikusa, abban az időszakban is, amikor Ön pártelnök és miniszterelnök volt". A demokrácia szempontjából nem kevésbé tartja romboló a gazdasági szereplők és a pártok közti intézményes összefonódás, aminek a párt- és kampányfinanszírozás a legfontosabb terepe - jegyzi meg Jávor Benedek.
hirado
2012.02.05. 00:37