HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Varju: százezrek támogatják Gyurcsányt

t: 157

Varju: százezrek támogatják Gyurcsányt

A Demokratikus Koalíció pártigazgató arról is beszélt, hogy minden olyan szervezettel együttműködnek, amely le akarja váltani a kormányt.

A Demokratikus Koalíció egyes mérések szerint súrolja a parlamenti bejutási küszöböt. A pártigazgató a Duna TV Közbeszéd című műsorában úgy fogalmazott: nagy-nagy sokaság áll Gyurcsány Ferenc mögött, több százezer ember támogatja a pártot. A parlamenti küszöb elérésénél azonban sokkal fontosabb, hogy valós megoldásokat találjanak az emberek problémáira – jegyezte meg Varju László.

A politikus szerint Orbán Viktornak mennie kell, a Demokratikus Koalíció pedig minden olyan parlamenti és parlamenten kívüli szervezettel együttműködik, amely le akarja váltani a miniszterelnököt és kormányát. Az egykulcsos adóval kapcsolatban Varju László azt mondta: a kormány azoktól vett el pénzt, akiknek a legnagyobb szükségük volt a segítségre.

A pártigazgató úgy véli, hogy áprilisban megalakulhat a DK parlamenti frakciója. Ezt eddig egy politikai akció részeként megakadályozták – tette hozzá. Varju László arról is beszélt, hogy a párt már dolgozik egy törvényjavaslaton, ami a lakóközösségek életkörülményeit javítaná. A jogszabály nyomán az önkormányzatok elvehetnék egy család ingatlanát, ha a szomszédok szerint nem tartják be a lakóközösség szabályait.

hirado

2012.02.03. 11:26

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek