HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Papp Magor: nem lehet röghöz kötéssel itthon tartani az orvosokat

t: 40

Papp Magor: nem lehet röghöz kötéssel itthon tartani az orvosokat

Nem jelent megoldást a felsőoktatási törvény módosítása az orvoselvándorlásra, az orvosokat így is megvásárolják Európában - véli a rezidensszövetség elnöke.

Március végéig születhet megoldás a szaktárcával folytatott egyeztetéseken, és elképzelhető, hogy a rezidensek felmondóleveleit nem kell aktiválni – jelentette ki Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az m1 Ma reggel című műsorában.

Mint mondta: egy összorvostársadalmi béremelést kérnek. Ahhoz, hogy meg tudják tartani az orvosokat, nettó 200 ezer forintról induló nettó bérszint, és 300 ezer forintról induló szakorvosi bérszint szükséges. Hozzátette: ha a következő évekre vonatkozó bérlépcsőkben is meg tudnak egyezni, akkor olyan 60-80 milliárd szükséges mindehhez.

Beszélt arról is, hogy látnak tartalékokat a rendszerben, ami akár 10-20 milliárd forintot is kitehet. Leszögezte: a hálapénzrendszert fel kell számolni, ennek azonban előfeltétele az alapbérrendezés. Véleménye szerint csak ez állíthatja meg az orvosmigrációt. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy egységes európai munkaerőpiacon kell megtartani az orvosokat, akik fizetése külföldön 700 ezer forintnál indul. Kiemelte: tavaly minden eddiginél több, 1200 orvos hagyta el Magyarországot.

Papp Magor barátságtalan lépésnek, életszerűtlennek és pontatlannak nevezte a kormány azon törvénymódosítását, mellyel egészségügyi vészhelyzet esetén lehetőség nyílik arra, hogy az orvosokat akár az ország másik végébe rendeljék. Úgy vélte: ez egyedül arra alkalmas, hogy még rosszabb hangulatot keltsen az egészségügyben. Szólt arról is, hogy a felmondólevelet aláírók közül 220 már elhagyta az országot. Az akció kapcsán egyébként azt mondta, hogy korábban nem látott orvostársadalmi összefogás valósult meg.

Arra a kérdésre, mit szól a felsőoktatási törvény azon módosításához, miszerint a képzési idő kétszeresét Magyarországon kell ledolgoznia a végzetteknek, a rezidensszövetség elnöke azt válaszolta: ez nem jelent megoldás az orvoselvándorlásra, ugyanis olyan szintű az orvoshiány Európában, hogy meg fogják vásárolni ilyen áron is a magyar orvosokat. Az orvosok itthon tartására ez a törvény nem alkalmas, csak ha rendezik a körülményeiket és a béreiket – szögezte le Papp Magor.

hirado

2012.02.02. 11:20

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek