
A politikus cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint új pártot alapít, és közölte azt is, hogy nem lesz tagja a DK-nak. Szólt arról is, hogy szerinte a kormány elveszítette a hitelességét, és nem folytat kiszámítható politikát.
Nincs szándékában pártot alapítani – jelentette ki Bokros Lajos, európai parlamenti képviselő az m1 Ma reggel című műsorában.
Mint ismert, Debreczeni József nemrég azt mondta, hogy pártpolitikai értelemben a demokratikus jobboldal nem létezik, és Bokros Lajos vezetésével alakul egy új párt. Bokros annyiban egyetértett a közíróval, hogy a jobboldalról valóban hiányzik egy párt, egy igazi, nyugat-európai értelemben konzervatív formációra szerinte mindenképp szükség van, hogy meg lehessen szólítani azt a réteget, amelynek a Fidesz populista-nacionalista politikája nem tetszik – szögezte le.
Beszélt arról is, hogy a Demokratikus Koalíció egyik szakmai rendezvényére Bauer Tamás hívta meg, és ott is elmondta: nem tagja a pártnak, és nem is lesz az, nem holdudvar, nem társutas, nem szputnyik. Megismételte: nem kíván tagja lenni ennek a formációnak, örül azonban annak, ha minél több demokratikus párt létrejön „a mai magyar ugaron”.
Ami a magyar gazdasági helyzetet illeti, Bokros úgy vélte: a kormány elveszítette a hitelességét, nem folytat kiszámítható politikát. Ez szerinte olyan mértékben megbénította a befektetőket, vállalkozókat, fogyasztókat, hogy Magyarország gazdasági stagnálásra van ítélve. Ha nincs növekedés, akkor az államadósság refinanszírozása romló feltételek mellett súlyos gondokat jelent. A fő kérdés, hogy lehet előállítani gazdasági növekedés, a kormány ilyen irányú próbálkozásaiból nem jött be semmi, cserébe a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása jottányit sem csökkentette az államadósságot. A gazdaság csapdahelyzetben van, mert nem tud kitörni ebből az adósságválságból – mondta Bokros Lajos.
Hangsúlyozta: a versenyképesség növelésére van szükség, ehhez pedig a bizalom helyreállítása a legfontosabb, ami azt jelenti, hogy mondunk valamit, ugyanazt tesszük, és az eredmény is a várt lesz. Amikor ő pénzügyminiszter volt, "A"-t mondott, "A"-t cselekedett és az eredmény is "A" lett. Most a kormány „A”-t mond, „B”-t cselekszik, és „C” lesz az eredmény - fogalmazott a politikus.
hirado
2012.01.31. 11:09