HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Balogh: az MSZP nélkül nem lehet összefogni a kormány ellen

t: 42

Balogh: az MSZP nélkül nem lehet összefogni a kormány ellen

Az MSZP elnökhelyettese, Balogh András a 180 percben azt mondta, a párt támogatottsága a biztos pártválasztók körében 22-27 százalék, és két év múlva esélyük van a kétharmadra is.

Váltópárt akar lenni az MSZP, a cél a kétharmad megszerzése – jelentette ki Balogh András, a párt elnökhelyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A szocialista politikus azt mondta, a Fidesz leváltása csak széles ellenzéki összefogással lehetséges. Nemcsak politikai pártokkal, hanem szakszervezetekkel, civil mozgalmakkal is együtt kell működni – tette hozzá.

A politikus szerint azonban természetes, hogy több mint két évvel a választások előtt az ellenzéki pártok, civil csoportok próbálják a saját arculatukat erősíteni, növelni a befolyásukat. „Hogy közben megkezdődőnek a tapogatózó tárgyalások, megbeszélések arról, hogy össze kellene fogni – ez viszont a másik oldala a jelenlegi fejleményeknek” – mondta Balogh András a 180 percben.

Azzal kapcsolatban, hogy Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke az általa vezetett testület szombati zárt ülését követően a kétharmados alkotmányozó többség megszerzését is lehetségesnek tartotta, Balogh András azt is mondta, a szocialista párt támogatottsága jelenleg a biztos pártválasztók körében stabilan 22-27 százalék körüli. Ez még messze nem elegendő az említett célhoz, de az a megfogalmazás, hogy akár az MSZP akár a kétharmadot is elérheti, azt fejezi ki, hogy váltópárt akar lenni.

”Erre az ad esélyt, hogy ma is az ellenzék legnagyobb pártja, és nyilván semmiféle demokratikus összefogás a jelenlegi kormány ellen nem jöhet létre a szocialista párt nélkül” – mondta Balogh András, az MSZP elnökhelyettese a 180 percben.

hirado

2012.01.30. 11:15

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek