
Jogerősen felmentette a bíróság Spirk Józsefet - olvasható a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Az Index.hu újságíróját - akit a TASZ ügyvédje védett - egy cikke miatt tavaly perelte be rágalmazás vádjával Gubcsi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium (HM) háttérintézményének volt vezetője.
A civil jogvédők közleménye szerint a bíróság megállapította, hogy a 2011. márciusi cikkben szereplő állítások megalapozottak, így az újságírót bűncselekmény hiányában felmentették.
A közlemény kitért a ítélet szóbeli indoklására is, mely szerint - mint idézték - "a büntetőjogi felelősségre vonás olyan mértékben korlátozná a szólásszabadságot és az oknyomozó újságírást, ami valójában az újságírás végét jelentené". Spirk József cikkében azt állította, hogy Gubcsi Lajos, a Zrínyi Média Kft. ügyvezetője "családi céggé" változtatta a háttérintézményt; saját kertjébe szervezett szoboravatót, ami után a HM takarító személyzete rakott rendet.
A TASZ tájékoztatása szerint a bizonyítási eljárásban kiderült: a minisztérium nem közvetlenül, hanem egy cégen keresztül alkalmazott takarítókat, a cikk állítása azonban - "bár a fogalmazás kissé pontatlan volt" - igaznak bizonyult. Az is beigazolódott, hogy Gubcsi Lajos összemosta tevékenységét és magánéletét, például saját könyveit a honvedelem.hu weboldalon hirdette, illetve azokat a Zrínyi Média Kft. infrastruktúráját használva terjesztette és népszerűsítette - olvasható a közleményben.
Mint emlékeztettek, Gubcsi Lajos aljas indokból elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségével vádolta az újságírót. A TASZ közleménye szerint a bíró azt is hangsúlyozta, hogy a kommunikációs cég volt ügyvezetőjének közszereplői minősége ugyan talán vitatható, de az esetében tágabb a tűrési határ, hiszen pozíciójából adódóan nagyobb figyelem kísérheti munkáját.
Gubcsi Lajos tavaly szeptemberben lemondott a posztjáról, miután az Index azt írta, hogy a cégvezető szolgálati autójába rendőrségi sebességmérők megzavarására alkalmas lézerblokkolót szereltetett, és ezt fényképekkel is alátámasztották.
hirado
2012.01.27. 10:54